Járai: Idén nem kerülünk közelebb az euróhoz

Vágólapra másolva!
2005 előtt nem lehet dönteni arról, hogy Magyarország mikor csatlakozzon az euró bevezetéséhez szükséges ERM-II. árfolyamrendszerhez - mondta egy csütörtöki konferencián Járai Zsigmond jegybankelnök.
Vágólapra másolva!

A belépés időpontjának meghatározásához előbb világosan kell látni, miként teljesül az idei költségvetés, és ismerni kell a jövő évi büdzsé fő számait - közölte a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Kopint-Datorg Rt. fennállásának 40. évfordulója alkalmából tartott budapesti konferencián.

Az ERM-II-be való belépéshez egyszerre kell stabil árfolyamot és alacsony inflációt elérni, ami azonban nem megy konszenzuson alapuló, hiteles gazdaságpolitika és fegyelmezett költségvetési politika nélkül - mondta Járai Zsigmond.

A kormány tavaly azt tervezte, hogy Magyarország uniós csatlakozása napján belép az eurózóna "előszobájaként" ismert ERM-II-es árfolyamrendszerbe, és 2008-ban itthon is bevezetik a közös valutát. Draskovics Tibor pénzügyminiszter hivatalosan februárban jelentette be, hogy a gazdaság szereplőivel áttekintik, teljesíthető-e a bevezetés tervezett üteme. Azóta mind a piac, mind a pénzügyminiszter, mind pedig a jegybankelnök úgy nyilatkozott: 2009-ben vagy 2010-ben csatlakozhat hazánk az euróövezethez.

MTI - [origo]