Idén 12 helyen indul sztrádaépítkezés

Vágólapra másolva!
Jelenleg öt hazai autópálya-szakasz építése folyik, és ezek mellett idén további 12 helyen kezdődnek meg a munkálatok. A program tervezett költsége 1056 milliárd forint - írja pénteki számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A fejlesztési program eredményeképpen 2006. végéig mintegy 400 kilométerrel bővül a gyorsforgalmi úthálózat. Az uniós csatlakozás után Magyarország a kohéziós és strukturális alapból is felhasználható forrásokhoz jut, amelynek egy részét a közúti infrastruktúra fejlesztésére lehet fordítani.

Jelenleg az M7-es két szakaszán, az M30-ason, az M3-ason, illetve az M70-esen folynak az építési munkálatok, és ezen szakaszok elkészültével 76,5 kilométerrel bővül az úthálózat. Nyolc sztrádaszakasz építésére tavaly decemberben írta ki a közbeszerzést a Nemzeti autópálya Rt., ezek közül ötnél májusban várható a szerződéskötés, a többi egyelőre az ajánlattételi szakaszban van - írja a Világgazdaság.