Pesszimista maradt a lakosság, a cégek bizakodóak

Vágólapra másolva!
Márciusban kissé emelkedett a GKI Gazdaságkutató Rt. szezonális hatásoktól megtisztított konjunktúraindexe. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint ez az üzleti várakozások javulásának eredménye, a fogyasztóké ugyanis a nyári zuhanást követően augusztus óta lényegében stagnált.
Vágólapra másolva!

Az ipari cégek a februárinál kedvezőbben látták termelési helyzetüket, kilátásaikat és rendelésállományukat is. Az építőiparban különösen az elmúlt időszak termelésének és a foglalkoztatási lehetőségeknek a megítélése javult, a rendelésállományé nem változott. A kereskedelemben márciusban valamelyest élénkült a megrendelési politika.

GKIhttp://www.gki.hu

A fogyasztók várakozása a nyári nagy zuhanás után augusztus óta alig változott. A fogyasztók saját pénzügyi helyzetüket márciusban a februárinál rosszabbnak látták, s a következő 12 hónapban e tendencia folytatódását várták. Márciusban az előző havinál lényegesen magasabb ütemű áremelkedést érzékeltek, ezzel szemben a következő 12 hónapra vonatkozó inflációs várakozásaik alig emelkedtek. Ugyanakkor a munkanélküliség enyhe növekedésére számítottak. A lakosság vásárlási kedve mérséklődött az előző havihoz képest, s a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások szintén pesszimistábbak lettek. Nem változott azok aránya, akik szerint kedvező az alkalom a megtakarításra.

Magyarország hét régiója közül háromban romlottak a fogyasztók várakozásai. A legnagyobb mértékben a Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország lakosainak véleménye lett pesszimistább. Észak-Magyarország és a Dél-Alföld lakóinak véleménye jelentősebben, a Nyugat-Dunántúlon és az Észak-Alföldön lakóké kismértékben javult a februárihoz képest.