A jó hóviszonyok is segítették az osztrák idegenforgalmat

Vágólapra másolva!
Az osztrák idegenforgalom 6,31 milliárd eurós bevételre tett szert a november és február közötti négyhónapos időszakban, 4,8 százalékkal többre, mint egy évvel korábban - jelentették az osztrák gazdasági minisztériumban.
Vágólapra másolva!

A minisztérium becslése szerint a 2003/2004-es teljes téli idegenforgalmi szezon bevételei 4 százalékkal haladják majd meg az egy évvel korábbit, és ezt kiemelkedő eredményként értékelte Martin Bartenstein gazdasági miniszter. A gazdasági minisztérium elemzése szerint főképpen a februári foglalásnövekedés, valamint a bajorországi és a belgiumi téli vakációs időszak márciusról februárra történt áthelyezése, illetve a kiváló hóviszonyok, később pedig a húsvéti ünnepeknek a korábbiakhoz képest viszonylag korai időpontja is elősegítették a téli idegenforgalmi bevételek növelését. Az előzetes adatok szerint Ausztria minden tartományában növekedtek a téli szezon idegenforgalmi bevételei: a legjobban Bécsben, Burgenlandban, Alsó-Ausztriában, Karintiában és Tirolban.