Számos amerikai követelés és vonakodó pekingi válaszok után konkrét intézkedéseket ígért vasárnap a kínai valuta, a jüan piacosítására a kínai központi bank elnöke. Csou Hsziao-csuan ugyanakkor nem győzte meg a piaci elemzőket arról, hogy a konvertibilissé tétel folyamata számottevően gyorsulna.

Mind nagyobb és nagyobb az igény a jüan teljes konvertibilitására, mert a jüan fontos valutává válik Ázsiában, sőt, még világszinten is. Ezért a sürgős feladatok között is első számú egy jobban piac vezette kereskedelmi rendszert kialakítani a jüan számára - mondta a központi bank elnöke pekingi tévényilatkozatában.

Egységes devizakereskedelmi rendszert fogunk kiépíteni, hogy a piac nagyobb szerepet játszhasson a jüan értékének meghatározásában - mondta Csou, de további részletekkel nem szolgált.

Jelenleg a szigorúan ellenőrzött hivatalos kínai devizapiacon a központi bank a főszereplő, és beavatkozásokkal védi a jüan szilárdságát. Az amerikai kormányzat régóta próbálja rábírni a kínai vezetést a jüan átértékelésére, mondván, hogy a körülbelül 8,28/dolláros árfolyamon a dollárhoz igazított jüan méltánytalanul olcsóvá teszi a kínai exportot. Kína eddig ellenállt a nyomásnak.

A kínai álláspont az, hogy a szuverén módon meghozandó reformok rugalmasabbá fogják tenni a jüant. Az egyik ilyen intézkedést pénteken jelentették be: a kínai vállalatok hamarosan több külföldi valutát tarthatnak meg a bevételükből, csökkentik a beváltási kötelezettséget. Ettől a felértékelési nyomás csökkenhet a jüanra. A jüan teljes konvertibilitása szakértők szerint öt évnél előbb aligha várható.