Korábban integrálódik az érték- és az árutőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Budapesti Árutőzsde közötti teljes integráció már idén szeptember 6-án megvalósul, vagyis ekkortól az értéktőzsdén lehet az árutőzsde termékeivel kereskedni - döntött a BÉT közgyűlése szerdán. A tőzsde tulajdonosai 65 forintos részvényenkénti osztalék kifizetéséről határoztak.
Vágólapra másolva!
Jövőre egyesül az áru- és az értéktőzsde/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040219tamogatja.html

Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatója közölte: a kedvező piaci trendek és a takarékos gazdálkodás nyomán a tőzsde nyeresége 2003-bean duplájára, 128,8 millió forintra nőtt egy év alatt. A börze bevételei 12 százalékkal, 1,8 milliárd forintra emelkedtek, működési költségei 6 százalékkal, 1,6 milliárd forintra nőttek.

Cselovszki Róbert, az igazgatóság tagja elmondta: a tőzsde forgalma tavaly több mint 20 százalékkal, 2219 milliárd forintra bővült. A részvények adásvétele az összforgalom 83 százalékát adta. A részvénypiaci forgalom 94 százaléka az öt legnagyobb papír - Matáv, Mol, OTP, Richter, Egis - kereskedéséből származott. A származékos piac forgalma kétszeresére, 1405 milliárd forintra bővült 2003-ban.