Csökkent a munkanélküliség

Az év első három hónapjában a munkanélküliségi ráta 6,1 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 6,4 százalékkal. Az első negyedévben a foglalkoztatottak száma minimális mértékben 3,892 millió főre nőtt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Idén januártól márciusig a munkavállalási korú népesség 63,8 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon, ami 0,2 százalékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A jelentés szerint a változás a nők nyugdíjkorhatárának kitolódása mellett történt. A 2003-ban érvényes munkavállalási korhatárokkal számolva a munkavállalási korúak aktivitási mutatója 64-ről 64,3 százalékra növekedett.

A munkanélküliek száma ebben az időszakban 252 ezer fő volt. A munkanélküliség mértékét kifejező munkanélküliségi ráta 6,1 százalékra változott, ez 0,1 százalékponttal magasabb, mint a 2003. decembere és  2004. februárja közötti érték, ám 0,3 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi év ugyanezen időszakában mértnél. A munkanélküliségi ráta az EU-országokban az időszak középső hónapját jelentő februárban átlagosan 8,4 százalék volt.

A munkanélküliek 45,2 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A tartósan munkanélküliek aránya alacsonyabb a december-februári értéknél 1,3 százalékponttal, de magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A munkanélküliség átlagos időtartama a három hónap átlagában 16,6 hónap volt.

A 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 21,1 százalék. Az e korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 14,2 százalékos, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint 2003 ugyanezen időszakában. Az EU-országokban az erre a korcsoportra vonatkozó munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő februárban 15,9 százalék volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK