Közép-Magyarország termelte a legtöbb GDP-t

Vágólapra másolva!
Magyarország - folyó beszerzési áron mért - bruttó hazai terméke (GDP) 2002-ben 16 740 milliárd forint volt, aminek 45,6 százalékát Közép-Magyarországon, 27,3 százalékát Kelet-Magyarországon, 27,1 százalékát a Dunántúlon hozták létre - mondta Bagó Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese csütörtökön.
Vágólapra másolva!
KSHhttp://www.ksh.hu

Bagó Eszter elmondása szerint a központi régió részesedése évről-évre nő, míg a keleti és a nyugati országrész GDP-hez való hozzájárulása az utóbbi két évben közel azonos volt, azonban mindkét terület súlya 0,7, illetve 0,9 százalékponttal csökkent az előző évihez képest. A rangsorban továbbra is kiemelkedő helyen áll a fővárost is magába foglaló Közép-Magyarország. Ebben a régióban, valamint Nyugat-Dunántúlon az egy lakosra jutó GDP meghaladta az országos átlagot, a többi öt régióban elmaradt attól.