A szállodaárak elriasztják a nézőket az olimpiától

Vágólapra másolva!
Irreálisan magas árakat kérnek egy-egy szobáért a görög szállodások az olimpiai játékok idejére. Nem ritka, hogy a szokásoshoz képest hat-nyolcszorosra nőttek az árak, de még az Athéntól 600 kilométerre lévő Chalkidiki-félszigeten is dupla árat számítanak fel egy szobáért. A drágaság következtében 10 százalékkal kevesebb a foglalás Athénban, mint tavaly ilyenkor - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A létesítmények félkész állapota és a terrorfenyegetettség mellett a hihetetlenül magas szállásárak is távol tarthatják a nézőket a három hónap múlva kezdődő nyári olimpiai játékoktól. A legnagyobb mértékű drágulás Athénban tapasztalható, ahol nemritkán 6-8 szoros árat kérnek egy-egy hotelszobáért.

Forrás: EPA
Forrás: EPA

A görög fővárosban egy kétcsillagos szoba ára 380-440 euró körül van egy éjszakára, az ötcsillagos hotelekben pedig 1500 eurót kell fizetni egy szobáért. A szállodai árak Athéntől távoli helyszíneken is az egekbe szöktek. Korfun például az eddigi 84 eurós szállodai szobaár 230-ra, az Athéntől 600 kilométerre lévő Chalkidiki-félszigeten pedig 82-ről 164 euróra emelték áraikat a tulajdonosok.

Athéntól 150 kilométerre egy egyszerűbb apartman személyenként egy hétre 60 ezer forintba, egy jobb színvonalú pedig 129 ezer forintba kerül, de 12 személyes luxusvilla is bérelhető, egy hónapra 250 ezer euróért. A foglalást ráadásul nehezíti, hogy a szállodások minimum hét éjszakára hajlandók csak foglalni, ráadásul kizárólag az általuk meghatározott turnusokra.

Magyarországon a magas árak ellenére sem tapasztalta az érdeklődés csökkenését az olimpiai szálláshelyek kizárólagos értékesítését végző Pegazus Tours. Az iroda ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy az általuk értékesített szállodai szobák 60, a kempinghelyek pedig 40 százaléka már elkelt. A szálláshelyeket legfeljebb 18 napra lehet lefoglalni, a legolcsóbb kempinghely személyenként heti 160 ezer forintba, legdrágább hotelszoba pedig 2,4 millió forintba kerül egy főre - írja a Világazdaság.