A nagyok átértelmeznék a stabilitási paktumot

Vágólapra másolva!
Az euróövezet pénzügyi egyensúlyának őrzésére hivatott stabilitási és növekedési paktum szabályainak rugalmasabb értelmezését szorgalmazta pénteken megjelent közös állásfoglalásban a francia, a német és a brit pénzügyminiszter. Szerintük a tagállamoknak fenn kell tartaniuk az államháztartási politikájuk feletti ellenőrzést.
Vágólapra másolva!

Felfüggesztették

A stabilitási paktum alkalmazása befagyasztottnak tekinthető azóta, hogy tavaly novemberben a tagállamok pénzügyminiszterei felfüggesztették az eljárás alkalmazását Franciaországgal és Németországgal szemben.

Nicolas Sarkozy, Hans Eichel és Gordon Brown a Financial Times kontinentális kiadásának véleményoldalán közölt cikkben kifejtik, hogy a paktum alkalmazásakor mindegyik tagország esetében figyelembe kell venni az üzleti ciklusoktól és a gazdaságszerkezeti adottságoktól függő feltételeket is.

A paktum újszerű kezelésének igényére utal továbbá az a megállapításuk, amely szerint a tagállamoknak fenn kell tartaniuk az államháztartási politikájuk feletti ellenőrzést, a pénzügyi mutatók közül pedig elsősorban a belső adósságállomány mértékére kell figyelniük.

A miniszterek a nyolcak csoportját alkotó országok pénzügyminisztereinek hétvégi találkozója elé időzítették elemzésüket, amelyben az európai gazdasági növekedés fellendítésének feltételeit vizsgálják.

A három miniszter közül Brown már hosszabb ideje szorgalmazza a paktum olyan reformját, amelynek révén a szabályok alkalmazása érzékenyebbé válna az üzleti ciklusok alakulására - emlékeztet a cikkhez fűzött kommentárjában a brit lap. A közös állásfoglalás a francia politika óvatos irányváltását is tükrözheti.