Jelentősen nőtt a légi utasforgalom

A személyi légi utasforgalom 15,4 százalékkal bővült a világon az év első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest - tette közzé jelentését a genfi Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA). A teheráruforgalom ugyanezen időszakban 11,3 százalékkal nőtt.

Áprilisban a személyforgalom bővülése 36,3 százalékos volt az előző év áprilisához viszonyítva. Tavaly ebben az időszakban fejtette ki hatását a SARS vírusfertőzés, illetve az iraki háború. Egy év múltán az utasok visszatért bizalma révén a forgalom jórészt helyreállt - értékelte az adatokat Giovanni Bisignani, az IATA vezérigazgatója.

Bisignani ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy az üzemanyagárak az egy évvel ezelőtti szint felett vannak 55 százalékkal, ami azt jelenti, hogy az iparág éves üzemanyagköltsége - ami átlagban a légitársaságok működési költségeinek 16 százalékát teszi ki - 8-12 milliárd dollárral növekedhet. Ez megakadályozhatja, hogy az iparág ismét jövedelmezővé váljék - tette hozzá.

A január és április közötti időszakban a közel-keleti térségben volt a legjelentősebb, 38,7 százalékos a személyi forgalom növekedése. Áprilisban a növekedés 64,2 százalékos volt. A csendes-óceáni térségben, a SARS vírus által leginkább érintett régióban a személyforgalom áprilisban 64,2 százalékkal állt magasabban, mint a tavalyi év azonos időszakában.