Az amerikai munkaügyi tárca pénteki közleménye szerint 248 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma májusban, ami jóval meghaladja az elemzők által várt 215-216 ezres értéket. Mindezek ellenére a munkanélküliségi ráta stagnált az év ötödik hónapjában, ugyanis maradt 5,6 százalék, akárcsak áprilisban - írja a Reuters.

Folytatódott Amerikában a hónapok óta tartó erős növekedés a foglalkoztatottak terén: a pénteki minisztériumi közlemény szerint 248 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma májusban, míg áprilisban - a felfelé módosított adatok alapján - 346 ezerrel, illetve márciusban 353 ezerrel emelkedett ugyanez a mutató. Ezzel - a márciustól májusig tartó időszakban - mintegy 947 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami négy év óta a legjobb három hónapos periódusnak számít. A munkanélküliségi ráta maradt - az áprilisban is tapasztalt - 5,6 százalékon, ami megfelel a szakértők várakozásainak.

Nőtt a heti átlagbér

Az amerikai gazdaság az idei év első öt hónapjában mintegy 1,2 millió munkahelyet teremtett. A feldolgozóiparban májusban már 41,1 órás volt a munkahét az április 40,7 óra után, a túlmunka átlagos óraszáma 4,7 óra volt a múlt hónapban, egyetlen hónap alatt hat perccel gyarapodott. A heti átlagbér májusban 528,6 dollárra nőtt, az áprilisit több mint másfél dollárral haladta meg.