Vágólapra másolva!
Az év első négy hónapjában a kereskedelmi szálláshelyekre érkező 672 ezer külföldi vendég 2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 14, az éjszakáké 12 százalékkal nőtt egy év alatt - közölte szerdán honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldi turizmus 3 százalékkal élénkült, és jelentősen nőtt a gyógyszállók forgalma is.
Vágólapra másolva!

A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma a szállodákban összesen 14 százalékkal bővült; ezen belül a három-, négy- és ötcsillagos házakban 10-33 százalékkal nőtt, az alacsonyabb kategóriájú hotelekben viszont csökkent. A panziók 1 százalékkal több külföldi vendéget és hasonló számú éjszakát regisztráltak, mint egy évvel ezelőtt; a turistaszállók, üdülőházak és kempingek forgalma kisebb-nagyobb mértékben csökkent, míg az ifjúsági szállókban nagymértékű forgalombővülést tapasztaltak.

Turizmushttp://www.mfor.hu/rovat.php?ter=12Az [origo] mellékleteMakro/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A KSH adatai szerint az év első négy hónapjában minden földrészről többen látogattak hazánkba, mint egy évvel korábban. Az Unió májusi bővítését megelőző tagállamaiból (EU-15) érkezett vendégek 11 százalékkal több éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken: a németek , az olaszok 33, a britek 39 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek Magyarországon az egy évvel korábbinál.

A vizsgált időszakban a kereskedelmi szálláshelyek 733 ezer belföldi vendéget fogadtak, akik 1,7 millió vendégéjszakát töltöttek el: mindkét szám 3 százalékos éves növekedést jelent. A vendégforgalom növekedése a szállodákban 7, a panziókban 3 százalékos volt, a többi szállástípust - a kempingek kivételével - a forgalom hanyatlása jellemezte.

Az 55 hazai gyógyszálloda vendégforgalma 17 százalékkal, szállásdíj-bevételük több mint ötödével bővült, 54 százalékos kihasználtságuk pedig lényegesen meghaladta az átlagot. Az összes gyógyszállodai éjszaka 43 százalékát belföldiek töltötték el, a külföldiek zöme (71 százaléka) pedig német és osztrák volt.

A szállodák átlagosan 38 százalékos szobakihasználtsággal működtek 2004 első négy hónapjában, ezen belül áprilisban 48 százalékos szobafoglaltságot értek el; az előbbi adat 4 százalékpontos emelkedést jelent. A legmagasabb (53 százalékos) szobafoglaltságot az ötcsillagos házakban mérték, a gyógyszállók 54 százalékos foglaltsággal működtek.

Az év első harmadában a kereskedelmi szálláshelyek közel 45 milliárd forintos bevételt értek el, ami folyó áron 18 százalékos növekedést jelent. Az összes bevétel közel fele szállásdíjakból, 29 százaléka vendéglátásból, 22 százaléka pedig a szálláshelyek által nyújtott egyéb szolgáltatásokból származott. Mindhárom bevételcsoport dinamikusan - a szállásdíjbevétel 22, a vendéglátásé 15, az egyéb szolgáltatások bevétele 12 százalékkal - növekedett. A szolgáltatások árszínvonala 11 százalékkal emelkedett.

Az év első négy hónapjában 9,6 millió külföldi határátlépést jelentett a Határőrség, míg a magyar állampolgárok 4,3 millió alkalommal lépték át az ország határait.