Nem lesz megszorító csomag a PM szerint

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztériumban nem készül olyan megszorító csomag, amelyet a Reuters csütörtöki elemzői felmérése feltételez 150 milliárd forintos hiánycsökkentésre vonatkozóan az év második felében, közölte a Pénzügyminisztérium. Az első negyedévben 927 millió euró közvetlen külföldi tőkebefektetés valósult meg Magyarországon, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium adatai szerint.
Vágólapra másolva!
A Reuters szerint várni kell a kamatcsökkentésre/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040617areuters.html

A már meghozott döntések eredményeképpen jelentős összegeket lehet megtakarítani az év hátralévő részében, ezért reális a Pénzügyminisztérium által pénzforgalmi szemléletben prognosztizált 5,8 százalékos GDP-arányos hiány, amely az első félév végén 5,1 százalék lesz, mondta Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. Ez az uniós számítási módszer (ESA) szerint 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt jelent, mondta az államtitkár.

Jelentősen gyengült a forint/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040617jelentosen.html

A gazdaság növekedése az első négy hónapban azt jelzi, hogy folytatódik a 2003 nyarán elkezdett trendforduló: növekedik az export és a beruházások - mondta Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) államtitkára. Az év első négy hónapjában az ipari termelés 10,4 százalékkal bővült, a beruházások pedig az első negyedévben közel 19 százalékkal nőttek; ezzel párhuzamosan közel 20 százalékkal bővült az export is, mondta az államtitkár.

Közel egymilliárd euró közvetlen tőkebefektetés valósult meg

Gaál Gyula szerint az év első négy hónapjában részvény, tulajdonosi részesedés és újra befektetett jövedelem formájában 927 millió euró értékű közvetlen külföldi tőkebefektetés valósult meg Magyarországon, ez 300 millió euróval nagyobb az előző év hasonló időszakáénál. A magyar vállalatok az első négy hónapban külföldön 266 millió euró értékű közvetlen tőkebefektetést valósítottak meg, ami kissé elmarad a tavalyi év azonos időszakáétól, a sokéves átlagnál azonban lényegesen nagyobb, mondta Gaál Gyula.