Kevesebb a munkanélküli Németországban

Vágólapra másolva!
Júniusban a várakozásokkal ellentétben csekély mértékben javult a foglalkoztatottsági helyzet Németországban - jelentette be a munkaügyi minisztérium. Öt hónap óta először bővült - ezer fővel - a foglalkoztatottak száma.
Vágólapra másolva!

A szezonális ingadozásoktól megtisztított adat szerint júniusban 4,369 millió ember volt munka nélkül Németországban, ami a foglalkoztatottak 10,5 százaléka. Elemzők átlagosan a munkanélküliség 10 ezer fős emelkedésére számítottak.

A gazdasági élénkülés még mindig nem elég erőteljes ahhoz, hogy érdemi javulás történjék, a júniusi javulás a foglalkoztatáspolitikai intézkedéseknek köszönhető - értékelte a helyzetet Frank-Jürgen Weise, a munkaügyi hivatal elnöke.

Tavasszal és a nyár elején a szokás szerint bővül a foglalkoztatás, ez tükröződik abban, hogy a szezonális hatásokat is magába foglaló adat szerint 59,7 ezerrel nőtt ebben a hónapban a foglalkoztatottak száma az előző hónaphoz viszonyítva. Ez alapján a munkanélküliség júniusban 10,2 százalékra csökkent a májusi 10,3 százalékról.