Az autópálya-, a szennyvíz- és a csatornaépítési tenderek számának emelkedése miatt az első félévben a közbeszerzések összértéke 549,6 milliárd forint volt, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi 232 milliárd forintos értéknek - jelentette be Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke szerdán.

Berényi Lajos elmondta: az év első hat hónapjában a külföldi székhelyű cégek a közbeszerzési összérték alapján a tenderek 21 százalékát nyerték el, szemben a tavaly első félévi 7,7 százalékkal. Ennek az az oka, hogy január 1-jétől már a belföldi ajánlattevőkkel azonos elbánásban kell a külföldieket is részesíteni.

Az ajánlatkérők az első félévben 2053 közbeszerzési eljárást folytattak le, 11 százalékkal többet, mint tavaly az első hat hónap során. Az eljárások 78 százaléka nyílt, 21,4 százaléka tárgyalásos, míg 0,6 százaléka meghívásos eljárás volt. E tekintetben nem történt lényegi változás - tette hozzá Berényi Lajos. Az eljárások értékét figyelembe véve 81 százaléka nyílt, 18,6 százaléka tárgyalásos, míg 0,5 százaléka meghívásos eljárás volt. A tavalyi első félévben a nyílt eljárások értéke 72,1 százalék, a tárgyalásosoké 27,6 százalék, míg a meghívásosoké 0,3 százalék volt.

A Közbeszerzési Döntőbizottságnál az első félév során 449 alkalommal támadtak meg közbeszerzési döntést, szemben az egy évvel korábbi 331-gyel. A jogorvoslati eljárásokban a 130 esetben állapított meg jogsértést, ebből 64 esetben megsemmisítették a kiíró döntését. A KBD első félévben kiadott határozataival kapcsolatban 54 esetben fordultak keresettel a Fővárosi Bírósághoz, szemben a múlt év első félévi 34-gyel.