A szlovák jegybank beavatkozással gyengítette a koronát

Vágólapra másolva!
A szlovák jegybank csütörtökön több ízben is euróvásárlással igyekezett elejét venni a nemzeti valuta további erősödésének. A bank az idén már három alkalommal csökkentette irányadó kamatát, a kéthetes repót - legutóbb június 30-án fél százalékponttal 4,50 százalékra.
Vágólapra másolva!

A szlovák jegybank a forró pénzek beáramlásával indokolta a beavatkozást, elemzők azonban rámutatnak, hogy a szlovák gazdaság jó alapjai és egyensúlyi helyzete, a nagy működőtőke-beáramlás hosszabb távon mindenképpen fölfelé nyomja a nemzeti valuta árfolyamát.

A jegybank intervenciójánál az euró/korona árfolyam a történelmileg legmagasabb koronaárfolyamig, a 39,666/euróig jutott, majd 39,900 korona/euróra csökkent a jegybanki euróvásárlások közepette. A korona előzőleg szerdán is csúcsot döntött: a 39,700/eurós érték elérését azzal magyarázták, hogy a külföldi befektetők hatalmas összegeket hoznak az új EU-tagállam gazdaságába. A jegybank a múlt héten túl gyorsnak és az alapvető gazdasági folyamatokkal nem indokolhatónak nevezte a korona erősödésének ütemét.