Orosz bizalmi válság: az Alfa Bank már korlátozza a pénzkivételt

Vágólapra másolva!
A legnagyobb orosz magánbank csütörtökön tízszázalékos illetéket kezdett szedni azoktól az ügyfeleitől, akik a határidő lejárta előtt veszik ki tartós betéteiket, míg a hatóságok csillapítani igyekeztek a bizalmi válságot. Londoni elemzők szerint bankválság van Oroszországban, de nem olyan súlyos, mint 1998-ban.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb orosz magánbanknak számító Alfa ugyan hangsúlyozta, hogy csak ideiglenes intézkedést hozott a tömeges pénzkivétel visszafogására, de egy törvényhozó így is alkotmányellenesnek minősítette a pénzintézet korlátozását. Eközben az 1998-as rubelválságra emlékező betétesek pánikja nem lohadt le, és mendemondák keringtek újabb bankok problémáiról.

Mihail Fradkov miniszterelnök úgy vélte, hogy a jegybank fokozatosan megoldja a problémákat. Egy Kreml-tanácsadó szerint viszont a bankválságot éppen a hozzá nem értő, túlszabályozó pénzügyi hatóságok idézték elő, ami nem volt könnyű, tekintettel a reálgazdasági konjunktúrára. Gyógyírként Andrej Illarionov a bankrendszer liberalizálását sürgette, beleértve a külföldi bankok előtti piacnyitást. Elemzők főleg a bankszektor átlátható szabályozását szorgalmazták, ami elejét veheti a rémhíreknek. A jegybank csütörtöktől 7 százalékról 3,5 százalékra csökkentette a kötelező tartalékrátát, 130 milliárd rubellel (4,47 milliárd dollár) növelve a bankok likviditását, hogy ellenállhassanak a rohamoknak.

A duma egy hét alatt elfogadhatja a betétbiztosítási rendszert kiterjesztő törvényt. A jegybanki tervezet szerint azoktól a kereskedelmi bankoktól, amelyek nem csatlakoznak a rendszerhez, a jövőben megvonnák a lakossági megtakarítások vonzásának jogát. Addig viszont a jegybank garantálná a rendszeren kívüli bankok lakossági betéteseinek megtakarításait is százezer rubel erejéig.

Pusztán lélektani krízis

Hogyan találhatnak meg a weben?/uzleti_internet/webmegjelenes.htmlHogyan jelenhetek meg a weben?/uzleti_internet/webmegjelenes.htmlA szerverhely és a szélessávú internet együtt olcsóbbhttp://www.axelero.hu/webesmegjelenes/20040607adsl1.html

A hatóságok által pusztán lélektaninak minősített krízis árnyéka május 12-én jelent meg, miután a jegybank pénzmosás gyanúja miatt megvonta a működési engedélyt egy kisebb banktól. A betétesek rohama június elején egy még kisebbet önfelszámolásra kényszerített. A bankrendszerben bizalmi válságot keltett az a szóbeszéd, hogy a hatóságok feketelistát állítottak össze a bezárásra ítélt bankokról. A nagyobb bankok féltek kölcsönözni a kisebbeknek, ami kiszárította pénzkínálatot.

A jegybank június 11-én már csökkentette a kötelező tartalékrátát és a leszámítolási kamatlábat. Mindamellett a közepes méretű Dialog-Optim bank e hónap elején felfüggesztette a magánbetétek fogadását. Végül ezen a héten az (első harminc közé tartozó) Guta Bank állította le kifizetéseit. A Gutát az állami Vnyestorgbank (Vneshtorgbank), a második legnagyobb orosz bank veheti meg jegybanki hitel segítségével.