Ötödével nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Vágólapra másolva!
Májusban 19,4 százalékkal nőtt a mezőgazdasági termékek termelői ára az egy évvel korábbi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. 
Vágólapra másolva!

Az átlagos áremelkedés januártól májusig 15,5 százalékos volt, a növénytermesztési és a kertészeti termékek ára 30,4 százalékkal nőtt, az állatok és állati termékek ára viszont 0,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az árak áprilisban 13,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az idei év első négy hónapjában a mezőgazdasági termelői árak növekedése 13,5 százalékos volt a tavalyi első négy hónaphoz képest.

A gabonafélék árszintje 72,8 százalékkal nőtt az első öt hónapban, viszont az étkezése búza ára májusban kissé csökkent a februárihoz képest.. A burgonya ára 43,2 százalékkal nőtt a tavalyi év első öt hónapjához viszonyítva, a zöldségárak viszont átlagosan 4,3 százalékkal csökkentek. A gyümölcsárak elsősorban a cseresznye árának 32 százalékos emelkedése miatt 4,9 százalékkal nőttek. A tej termelői ára 11,2 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi év hasonló időszakához képest, a tyúktojás ára 14,6, a vágóállatok átlagára 2,5 százalékkal nőtt.

A termeléshez felhasznált szolgáltatások és eszközök árai az idei első öt hónapban 13,2 százalékkal haladták meg a tavaly azonos időszaki árakat. Az első négy hónapban a takarmányok ára 26,7 százalékkal, az állatgyógyászati készítményeké 11,6, a növényvédő szereké 12,4 százalékkal nőtt. Az energia áremelkedése májusban 23,2 százalékos volt. A termelők jövedelmi helyzete 2,1 százalékkal javult az árviszonyok változása következtében.