Sikeres a 10 milliós hitelkeretű Széchenyi-kártya

Vágólapra másolva!
Sikeres a Széchenyi-kártya kibocsátás a vállalkozók körében, a felhasználói igényt tovább fogja növelni, hogy július 1-jétől már 10 millió forintos kerettel is lehet Széchenyi-hitelkártyát igényelni - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke és Károlyi Miklós, a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Vágólapra másolva!

Krisán László, a kártyát kibocsátó KA-VOSZ Rt., vezérigazgatója elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint 25 ezer Széchenyi-kártya igénylés érkezett, amelyből 18 ezret már kiadtak, a folyósított hitel meghaladja az 50 milliárd forintot.

A KA-VOSZ Rt. tájékoztatójában emlékeztet arra, hogy a kormány július 7-i ülésén született döntése alapján a Széchenyi-kártya hitelplafonja 5-ről 10 millió forintra emelkedett, azaz 6, 7, 8, 9 és 10 milliós Széchenyi-kártya is a vállalkozások rendelkezésére áll. Krisán László elmondta, hogy jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozik a Széchenyi-kártya konstrukció iránt, és októberben az Európai Unió intézményében tájékoztatót tartanak. A jövőben a Széchenyi-kártyához kedvezményes szolgáltatásokat is hozzá fognak rendelni - tette hozzá a vezérigazgató.

Elhangzott, hogy a Széchenyi-kártya hitelkonstrukciójának állami támogatása 2006 végéig hivatalosan is biztosított. A kormány döntése szerint a hitelt 10 millió forintig változatlan feltételekkel, az idén 3 százalékpontos kamattámogatással, a következő években 2 százalékpontos kamattámogatással lehet igénybe venni. A KA-VOSZ Rt. tájékoztatása szerint a hitelgarancia díjának 50 százalékát továbbra is támogatás fedezi.