Alig bővült az építőipar termelése

Vágólapra másolva!
Az építőipari termelés májusban kiigazítatlan adatok alapján 1,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől, míg munkanaptényezővel kiigazítva 0,2 százalékkal haladta meg azt. Az év első öt hónapjában a termelés 11,2 százalékkal emelkedett, az előző hónaphoz képest a bővülés 3 százalékos - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!
KSHhttp://www.ksh.hu

A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése az előző évi jelentős visszaesést követően májusban 1,7 százalékkal, az év elejétől 18,2 százalékkal emelkedett. Az épületgépészeti szerelés termelése 3,8 százalékkal csökkent, a befejező építésé 3,5 százalékkal nőtt.

A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek termelése májusig Nyugat-Dunántúl kivételével valamennyi régióban növekedett. Legnagyobb mértékben a közép-magyarországi és az észak-magyarországi székhelyű szervezetek termelése nőtt (20,6, illetve 17,4 százalékkal).

Az építőipari vállalkozások májusban több mint kétszer annyi új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Ezen belül az épületek építésére kötött új szerződések mennyisége 29,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké - az egy évvel korábbi nagyarányú visszaesés után - csaknem háromszorosára emelkedett.

2003 májusához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 5,4 százalékkal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 5,9 százalékkal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 1,3 százalékkal voltak magasabbak.