Veszélyben az uniós költségvetés

Vágólapra másolva!
Az EU nettó befizető tagállamai készek lennének megakadályozni az unió következő költségvetésének elfogadását, ha nem teljesülnek a közösségi büdzsé jelentős lefaragására vonatkozó követeléseik - írta pénteken a Financial Times.
Vágólapra másolva!

A brit gazdasági napilap kontinentális kiadásában közölt jelentés szerint a hat tagállam (Ausztria, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország és Svédország) nagyköveti szintű egyeztetést tartott erről az eshetőségről, amelynek megvalósulása pénzügyi káoszt idézhet elő az EU-ban.

A hatok közül Hollandia, Nagy-Britannia és Németország jelezte, hogy kész útját állni a 2007-2013 közötti időszakra szóló pénzügyi terv elfogadásának, ha a többi tagállam nem egyezik bele a költségvetés csökkentésébe. Ha nem jönne létre időben megállapodás a tervről, megbénulna az EU regionális felzárkóztatási politikája, amelynek keretében a kevésbé fejlett térségek többmilliárd eurós támogatásokat kapnak a közösségi költségvetésből.

- Korábban általában az történt, hogy ha valamilyen probléma merült fel, a németek kitöltöttek egy csekket, és ezzel rendeződtek a dolgok. Most azonban nem hajlandók és nem is képesek megtenni ezt - közölte atz egyeztetésen részt vevő egyik diplomata.

Az Európai Bizottság július 14-én terjesztette elő a 2007-2013 közötti időszakra szóló pénzügyi tervvel kapcsolatos jogszabályalkotási javaslatait, amelyek szerint ebben az időszakban a közösségi költségvetés a tagállamok összesített nemzeti összjövedelmének (GNI) évi átlag 1,14 százalékát tenné ki, az úgynevezett saját források felső határa pedig az uniós GNI 1,24 százaléka lenne. A hat nettó befizető tagállam azonban már tavaly világossá tette, hogy 1,0 százalékosnál nagyobb arányt nem tart elfogadhatónak.

Németország szolidáris

Bár az uniós költségvetési befizetéseket a GDP 1 százalékára kívánja leszorítani, Németország szolidáris az új belépőkkel, és ragaszkodik ahhoz, hogy ugyanakkora többletforráshoz jussanak, mint annak idején Írország, Portugália, Görögország és Spanyolország - közölte Budapesten Hans Eichel német pénzügyminiszter pénteken.

A német politikus elmondta: azt szeretné, ha az Unió meghatározná a vállalati nyereségadó minimális és maximális mértékét. Draskovics Tibor ezzel szemben úgy vélte, hogy a vállalati adózásban nem lehet megszüntetni a versenyt, és figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarországon helyi iparűzési adót is fizetnek a vállalatok.