A régióban csak Prága drágább Budapestnél

Vágólapra másolva!
Az európai valuták erősödése és az alacsony dollárárfolyam miatt a legtöbb európai nagyvárosban emelkedtek a létfenntartási költségek, noha helyi valutákban nem drágultak az árak. A listát továbbra is Tokió és Oszaka vezeti, régiónkban pedig csak Prága előzi meg Budapestet - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az Economist Intelligence Unit listáján Budapest a tavalyi 97. helyről a 88. pozícióba ugrott előre, és ezzel a 75. helyen álló Prága után a második legdrágább város a kelet-közép európai régióban. Varsó és Pozsony holtversenyben a 93. helyen áll.

A lista első tíz helyén Tokión és Oszakán kívül kizárólag európai nagyvárosok vannak, és a két legdrágább európai város, Párizs és Oslo már megközelíti a két japán várost, az árszínvonalakat tekintve. Az első 25 helyen is csak 5 nem európai város található. Az amerikai városok a dollár árfolyamának esése miatt olcsóbbak lettek.

A brit gazdaságkutató intézet egy árukból és szolgáltatásokból álló fogyasztói kosár dollárban kifejezett ára alapján állítja össze a listát. A városok megélhetési költségeit New Yorkhoz hasonlították az elemzők, amelynek indexét 100 pontban határozták meg.

A lista utolsó húsz helyén olyan nagyvárosok is megtalálhatók, mint Buenos Aires, vagy Rio de Janeiro. A vizsgált 133 város közül Teheránban a legolcsóbb az élet - írja a Napi Gazdaság.