Kereskedelmi megállapodást írt alá Kínával Magyarország

Vágólapra másolva!
Spányik Péter, az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. megbízott vezérigazgatója és Feng Hung-Csang (Feng Hongzhang), a kínai TDB Kereskedelemfejlesztési Iroda igazgatója együttműködési megállapodást írt alá szerdán Budapesten a kereskedelmi és befektetési kapcsolatok ösztönzése érdekében.
Vágólapra másolva!

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter az aláírást követő sajtótájékoztatón elmondta: Ju Kuang-Csou kínai kereskedelmiminiszter-helyettessel folytatott tárgyalása meggyőzte arról, hogy az idén a második félévben folytatódhat az első félévben elindult kereskedelmiforgalom-bővülés.

Forrás: MTI
Ju Kuang-Csou és Csillag István

A gazdasági miniszter közölte: az első félév számai alapján valószínűsíthető, hogy az idén a tavalyi éves forgalom 15-30 százalékkal bővülhet. Ebben a magyar kivitel dinamikus növekedése jelentős szerepet játszik - tette hozzá. Példaként említette a gépjárműalkatrész-exportot, valamint az elektronikai, híradástechnikai kivitel bővülését. A tárgyalások során szóba került az energetika területén létrejövő együttműködés lehetősége. A kínai kereskedelmiminiszter-helyettes elmondta: az együttműködési megállapodás keretében a két ország folyamatosan tájékoztatja egymást, közös megjelenés szerveznek cégeik számára különböző kiállításokon, vásárokon. Ju Kuang-Csou közölte: Kína segítséget kíván nyújtani azon magyar cégeknek, melyek Kínában akarnak befektetni.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közlése szerint a Kínában lévő magyar beruházások összege 61 milliárd dollár. A kínai statisztikai adatok szerint a Magyarországon lévő kínai befektetések értéke mintegy 120 milliárd dollár. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén az első félévben a Kínába irányuló magyar export értéke 655,5 millió dollár volt, ez több mint 40 százalékos növekedés 2003 azonos időszakához képest. A Kínából érkező import értéke 251,5 millió dollárt tett ki, ami több mint másfélszerese az előző év azonos időszakinak.