Négy évig alacsonyabb hiányt közölt Görögország

Vágólapra másolva!
Ha ismertek lettek volna a valós görög államháztartási deficitadatok a 2000-es évről, akkor egy évvel később az ország nem léphetett volna be az eurózónába. Az ország deficitje ugyanis a most nyilvánosságra hozott utólagos számítások szerint a GDP-hez viszonyítva valójában 4,1 százalékos volt, azaz jócskán megsértette a stabilitási paktum előírásait.
Vágólapra másolva!
EU-pályázatokhttp://www.mfor.hu/rovat.php?ter=15Profitáljon cége az uniós csatlakozásból! Új oldalunk segít eligazodni a pályázatok között, az Erste Bank szakértői pedig válaszolnak felmerülő kérdéseire.

Szerdán hozta nyilvánosságra a görög kormányzat a korrigált deficitadatokat. Az ország 2000-től kezdve 2 százalék vagy jócskán ettől elmaradó GDP-arányos államháztartási deficitadatot közölt, miközben rendre elérte vagy túllépte a 3,7 százalékot is. 2003-ra például 1,7 százalékot jelentett, a most korrigált adat 4,6 százalék volt. Görögország erre az évre deficitként utólag 5,3 százalékot jelzett, de eredetileg 1,2 százalékot jelölt meg célként.

Az ország ezek alapján fegyelmi vétséget követett el, és retorzióknak nézhet elébe. Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke szerint Görögország esete megmutatta, milyen fontos kérdés a megbízható adat. "Most minden adatuk a korábban becsültnél több százalékponttal eltér. Meg kell győződnünk róla, hogy ezek a helyes adatok" - tette hozzá a bankelnök.