Átmeneti lesz a bankadó

Vágólapra másolva!
A bankok a következő két évben évente 30 milliárd forinttal többet fizetnek majd be a költségvetésbe; ennek módjáról péntekig születik döntés - derült ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt, Csányi Sándor OTP-vezér és Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnökének találkozója után. Csányi Sándor bejelentette: az OTP ezer alkalmazottja elbocsátását tervezi.
Vágólapra másolva!

A kormány nem hátrál meg a bankok különadója ügyében, ennek módjáról pénteken születik döntés - közölte Gyurcsány Ferenc, miután csütörtökön bankok vezetőivel találkozott az OTP székházában.

A különadó két évre szólna, és évente 30 milliárd forintnyi többletbevételt jelentene a büdzsének - mondta a kormányfőjelölt. Az adóztatás módja azonban továbbra is kérdéses. A bankok 24 százalékosra emelt társasági adóját a bankszövetség változatlanul alkotmányellenesnek tartja - közölte Erdei Tamás, míg a jegybank a kereskedelmi bankok jegybanknál lévő tartalékainak megadóztatását tartja a monetáris és a fiskális politika összekeverésének.

Szóba jöhet még a kamatkülönbözet-adó, vagyis a bankok betéti és hitelkamatai közötti különbség nyomán keletkezett nyereség megadóztatása. Ez az adó 6 százalékos lehet, amit a tervek szerint a társasági adóalapból egyéb ráfordításként számolhatnának el a bankok. Erdei Tamás közölte: a bankszövetség tagbankjai ez utóbbi variáció költségeit nem hárítanák át ügyfeleikre. Döntés az új adó részleteiről péntekig várható.

Gyurcsány Ferenc elmondta: azért lesz átmeneti a bankadó, mert 2007-től a bővülő uniós források miatt már nem lesz szükség a pénzintézetek különadójára.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy a kieső nyereség pótlására a bank intenzívebb külföldi tevékenységbe kezd, de egyetlen üzletágát sem csoportosítja át más országba. Az elnök vezérigazgató közölte: a "különadó" mintegy 9-10 milliárd forintjába kerül az OTP-nek, és a bank mintegy ezer ember elbocsátására készül.

A Fidesz továbbra is a társasági adó növelése mellett érvel

A Fidesz nem ért egyet azzal, hogy a kormány a bankok és pénzintézetek nyereségadójának emelése helyett a kamatkülönbözet-adót vezetné be - mondta Rogán Antal. Gyurcsány Ferenc adópolitikájának lényege a kapkodás és a bizonytalanság, a kamatkülönbözet-adó bevezetése egyáltalán nem ugyanazt jelenti, mint a pénzintézetek nyereségadójának növelése, tette hozzá.