Vágólapra másolva!
Idén 4, jövőre 4,3 százalékkal bővül a gazdaság, ugyanakkor a Pénzügyminisztérium 5-5,3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány prognózisa kissé optimista - áll a Kopint-Datorg legfrissebb elemzésében. Az intézet a magánfogyasztás második negyedéves, 4,7 százalékos növekedése miatt éves szinten 2,4-ről 2,9 százalékra módosította az erre vonatkozó előrejelzését.
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaságra ható külső tényezők kedvezőek, hiszen a világgazdaság egésze várhatóan 4-4,5 százalékkal bővül 2004-ben - mondta Pásztori Veronika, a Kopint-Datorg Rt. tudományos munkatársa a társaság keddi tájékoztatóján.

A magyarországi GDP az első negyedévben 4,1 százalékkal, a második negyedévben pedig 4,0 százalékkal nőtt, és várhatóan ez utóbbi mérték jellemzi 2004 egészét is, mondta Palócz Éva. Az intézet tudományos vezérigazgató-helyettese kiemelte a magánfogyasztás második negyedévi 4,7 százalékos, váratlan növekedését, amelynek nyomán az intézet 2,4 százalékról 2,9 százalékra változtatta 2004-es előrejelzését.

Vártnál rosszabb egyensúlyi folyamatok

Miközben a gazdasági növekedés mutatója a beruházásokkal együtt a vártnál jobban alakul, illetve utóbbi a korábbi 7,6 százalék helyett 8,5 százalékkal nőhet 2004-ben, addig az egyensúlyi folyamatok a vártnál rosszabb helyzetet tükröznek - mondta Ádám Zoltán tudományos munkatárs.

Mind a külkereskedelmi mérleg, mind a folyó fizetési mérleg hiány előrejelzését 0,5 milliárd euróval megemelte a Kopint-Datorg, vagyis 7 milliárd eurós deficittel, a GDP 8,6 százalékával zárhat a folyó fizetési mérleg 2004-ben.

A Pénzügyminisztérium eredményszemléletű, 5,0-5,3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány prognózisát kissé optimistának minősítette Ádám Zoltán, hozzátéve, hogy a Kopint-Datorg a júniusi 4,9 százalékos előrejelzést 5,3-5,6 százalékra módosította.

Ha a most túlzónak tűnő utolsó negyedévi áfa-bevételek bejönnek, akkor teljesülhet a PM 5,3 százalékos célkitűzése, de ennek kevés a realitása - mondta a kutató.

A Kopint-Datorg 2004-re 6,9 százalékos inflációt vár, ami az élelmiszeráraktól függően 6,8-7,0 százalék között alakulhat - mondta Palócz Éva. A jegybanki kamat az év végéig 50-75 bázisponttal csökkenhet, a jövő év végére pedig további 200-220 bázisponttal.