Nehezebb lesz kötelező-biztosítót váltani

Vágólapra másolva!
Kevesebb, mint egy hónap van hátra a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződések 2005-re vonatkozó díjainak kihirdetéséig. 2004 júliusától változott a gépjármű-üzembentartók kötelező felelősségbiztosítását szabályozó kormányrendelet. A változások közül most azt emeljük ki, amire különösön érdemes odafigyelni azoknak, akik biztosítót kívánnak váltani.
Vágólapra másolva!

A 2005. január 1-től hatályos díjszabást október 30-án két országos napilapban teszik közzé a biztosítók. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bátran állíthatjuk, hogy az újságokban megjelenő díjszabások áttanulmányozása nem egyszerű feladat, ezért érdemes az internetes díjkalkulátorok, online biztosítási alkuszok szolgáltatását igénybe venni.

A döntést novemberben meg kell hozni

Egy hónapunk van tehát arra, hogy eldöntsük maradunk-e jelenlegi biztosítónknál vagy váltunk. A biztosítási szerződést az évfordulót (2004. december 31.) megelőzően 30 nappal, írásban kell felmondanunk ahhoz, hogy január elsejétől szabályszerű és érvényes legyen az új biztosításunk. A felmondásnak december 1-ig kell megérkeznie a biztosítóhoz, és mivel a beérkezés tényét a felmondónak kell igazolnia, legjobb, ha személyesen vetetjük át a felmondást.

Az új szabályok érvénybe lépését követően a díj be nem fizetésével nem lehet biztosítót váltani, ugyanis júliustól csak annál a biztosítónál lehet az így érvénytelenné vált szerződést újra érvényesen megkötni, ahol az megszűnt. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, komoly következményekkel számolhat.

Szabálytalan biztosítóváltással veszélybe kerül a bónuszfokozat

Ha valaki például nem mondta fel szabályszerűen a meglévő szerződését, mégis szerződést köt egy másik biztosítóval január 1-től, az új díjak mellett még az addigi díjat is befizetheti. Könnyen lehet, hogy a biztosítók közötti adategyeztetések miatt csak valamikor tavasszal derül ki a turpisság, de ebben az esetben vissza kell menni a régi biztosítóhoz, ráadásul az esetlegesen megszerzett kármentességi kedvezményeket (bonus) is elveszti az autós.

A korábbi szabályozás szerint, ha a biztosított nem fizetett, akkor az esedékességtől számított 30. nap eltelte után a biztosítás megszűnt, és ott kötött új szerződést, ahol akart, legfeljebb a bónuszát veszítette el. Ez a rendszer ugyanakkor az A0 kategóriában lévőket nem érintette jelentősen.

A komolyabb probléma akkor kezdődik, ha ilyen esetben kárt okozunk, ugyanis a szabálytalan felmondás miatt az új szerződés akkor is érvénytelen, ha befizettük a díjat. Ilyen esetben a károsultnak a Kártalanítási Számla megtéríti a kárösszeget, de utólag a károkozón szigorúan behajtják a kifizetett összeget. Kockáztatni tehát nem érdemes.