13 ezer pont felett is járt a BUX

Vágólapra másolva!
Kora délután, 2 óra után néhány perccel áttörte a 13 ezer pontos lélektaninak tartott küszöböt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A mutató ekkor 13 022 pont volt, a kereskedés végére azonban 12 955 pontra süllyedt, ami 0,30 százalékos gyengülést jelent a csütörtöki záráshoz képest.
Vágólapra másolva!
Tőzsdehttp://origo.eco.hu/tozsde/tozsde1.php

Az átlagosnál magasabb, 9,1 milliárd forintos forgalom mellett az Egis, a Matáv és a Mol papírjai kismértékben erősödtek, míg az OTP- és a Richter-részvények valamivel kevesebbet értek, mint egy nappal korábban.