Az uniós pénzügyminiszterek aggódnak az erős euró miatt

Vágólapra másolva!
Egyöntetűen aggodalmukat hangoztatták az euró drágulása miatt az euróövezet pénzügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásukon, de nem kérték pénzpiaci beavatkozásra az Európai Központi Bankot. A Draskovics Tibor pénzügyminiszter kedden Brüsszelben azt mondta, hogy a nagyon erős euró nem segít a magyar gazdaságnak sem.
Vágólapra másolva!

Az euróövezet pénzügyminiszterei hétfői ülésükön egyöntetűen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az utóbbi időben az euró komoly mértékben drágult az amerikai dollárral szemben. Szerintük a dollárt erősítő amerikai politika nagyon hasznos lenne az átváltási árfolyamok "brutálisnak" nevezett mozgásának megakadályozására.

"A nagyon erős euró nem segít az európai gazdaságoknak, köztük a magyar gazdaságnak sem" - jelentette ki kedden Brüsszelben Draskovics Tibor pénzügyminiszter, megérkezve az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek tanácskozására. Hasonló véleményen volt a tanácskozásra tartó dán pénzügyminiszter, Thor Petersen is: mint mondta, szeretné, ha a dollár egy kicsit erősebb lenne, "ez mindnyájunknak segítene."

A két politikus véleményét azért tudakolták az újságírók, mert mindketten olyan ország képviselői, amelyek nem tagjai az euróövezetnek. Álláspontjuk azonban egybeesik az euróövezet pénzügyminisztereinek véleményével.

Konkrét intézkedés nincsen

Az amerikai pénzügyminiszter hétfőn leszögezte, hogy a valuták értékét a "nyílt és versengő piacnak kell alakítania". Ez azt jelenti, hogy az amerikai kormányzat nem akar egyeztetett beavatkozást, ami pedig feltétele lenne ilyen lépés hatékonyságának. Így ezután az EU soros elnöksége nevében Gerrit Zalm holland pénzügyminiszter hétfő éjszaka közölte, hogy nem kérték az Európai Központi Bank beavatkozását az euróárfolyam csökkentésére.

Az euróövezet illetékesei az amerikaiakat bírálták a dollár alacsony árfolyamáért. Nicolas Sarkozy francia pénzügyminiszter ismét hangsúlyozta, hogy a dollár erős értékcsökkenéséért az amerikai deficitek növekedése a felelős. Washingtonban viszont fordítva látják mindezt, azt állítva, hogy többek között éppen a nagyon gyenge európai gazdasági növekedés okolható azért, hogy az amerikaiak nem tudják eladni termékeiket az Atlanti-óceán túloldalán, és ezért nő az amerikai kereskedelmi deficit.

Kompenzálhatják a tagállamok a magas olajárat

Az euróövezet pénzügyminisztereinek tanácskozásán a másik fontos kérdés az olajárak alakulása volt: a tagállamok attól tartanak, hogy ha az olajárak magas szinten maradnak, akkor az a drága euróhoz hasonlóan tovább lassítja a gazdasági növekedést. A miniszterek engedélyezték, hogy az egyes tagállamok a magas olajárak kompenzálására rövid távra szóló intézkedéseket tegyenek a legszegényebb rétegek megsegítésére. Franciaországban például az esetleges többlet adóbevételből a minimálnyugdíjhoz adnának plusztámogatást, de Joaquin Almunia, a gazdasági kérdésekért felelős EU-biztos hangsúlyozta, hogy az egyes szakmai ágazatoknak, például az agrártermelőknek vagy a halászatnak adandó támogatás igazolhatatlan lenne.