Többmilliós általános sztrájk Olaszországban

Vágólapra másolva!
Milliók vettek részt a csaknem 70 olasz városban kedden rendezett szakszervezeti megmozdulásokon, amelyekre a költségvetési szigorítások elleni tiltakozásul szervezett négyórás általános sztrájk keretében került sor.
Vágólapra másolva!

Az esős, havas idő ellenére Velencében 40 ezren, Bolognában 50 ezren, Torinóban 55 ezren, Milánóban pedig százezren vonultak fel szakszervezeti zászlók alatt, s több ezren vettek részt a római és nápolyi nagygyűléseken is. Az országos sztrájk kedden négy órán át valósággal megbénította Itáliát - sok helyen nyolcórás munkabeszüntetést tartottak -, és szakszervezeti források szerint országosan 80 százalékos volt a részvételi arány a tiltakozó akcióban.

A szociális hálót veszélyeztető költségvetési tervek ellen szervezett keddi megmozdulás sorrendben az ötödik általános sztrájk volt a Silvio Berlusconi vezette jobbközép koalíció kormányzása alatt. A CGIL a CISL és az UIL országos szakszervezeti szövetségek legutóbb március 26-án szerveztek hasonló országos tiltakozó akciót, akkor a nyugdíjreform ellen.

Itáliában kedden a közalkalmazottak egész napra beszüntették a munkát, zárva maradtak a bankok, a posták, a hivatalok. Déltől 16 óráig gyakorlatilag szünetelt a légi közlekedés, míg a vasutak reggel kilenctől egy óráig sztrájkoltak. A kompok és más tengerjárók négy órával később futottak ki a kikötőkből. Kedden délelőtt leállt a nagyvárosok tömegközlekedése, míg Milánóban este nem lehet majd a városban közlekedni. Zárva maradtak a felsőoktatási intézmények kapui, miközben az iskolákban volt oktatás, mivel a pedagógusok előzőleg tartottak tiltakozó megmozdulást a kollektív szerződések megújításáért.

Az egészségügyre is kiterjedt a munkabeszüntetés, csak az ügyeleti szolgálatot, illetve a sürgős eseteket látták el az orvosok és az ápolók. Az ágazati kollektív szerződésekben egyébként 8 százalékos béremelést követelnek a szakszervezetek, míg a kormány és az önkormányzatok egyelőre csak 4,2 százalékos emelésre hajlandóak.