A PM szerint éppen teljesül a deficitcél

2004.12.17. 11:53

A mostani adatok alapján eredményszemléletben, a magánnyugdíjpénztárakba átutalt összegek nélkül 4,5 százalékos lesz az államháztartás GDP-arányos hiánya - jelentette be pénteken Katona Tamás pénzügyi államtitkár. A régi módszertan szerint ez mintegy 5,3 százalékos deficitet jelent, ami a kormány korábbi deficitprognózisának felső határa.

Mint arról az [origo] korábban beszámolt, az EU statisztikai hivatal 2 éves, átmeneti időszakra engedélyezte, hogy a Magyarország a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket államháztartási bevételként könyvelje el. A pénzügyi tárcs és a Központi Statisztikai Hivatal közös közleménye szerint ez 2004-ben mintegy 0,8 százalékpontos - pusztán statisztikai - deficitcsökkentést jelent.

Katona Tamás, a pénzügyi tárca politikai államtitkára pénteken közölte: az új módszertan szerint az év végén az államháztartás GDP-arányos hiánya 4,5 százalékos lesz. Ez a régi módszertan szerint mintegy 5,3 százalékos deficitet jelent. A 2004-es költségvetés 4,6 százalékos hiánnyal számolt, amit a kormány ősszel 5,1-5,3 százalékra emelt. Piaci elemzők és a jegybank szakértői már hónapok óta kétségbe vonták a prognózis tarthatóságát.

Decemberben az államháztartás várhatóan 99,8 milliárd forintos többlettel zár, az éves hiány 1335,3 milliárd forint lesz - áll a Pénzügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott prognózisában. Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli egyenlege az első tizenegy hónapban a várakozásnak megfelelően alakult.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK