Szlovákia a régió befektetői paradicsoma

Vágólapra másolva!
Szlovákia alig egy év leforgása alatt befektetői paradicsommá vált a nemzetközi nagybefektetők számára. Jó egy éve már alig telik el hét anélkül, hogy egy újabb nemzetközi konszern be ne jelentené befektetési szándékát az országban - olvasható a dpa hírügynökség értékelésében.
Vágólapra másolva!

A Világbank szeptemberi jelentése a világ leginkább reformorientált gazdaságának titulálta az országot. Az egységes adót minden politikai ellenállással szemben keresztülvivő szlovák pénzügyminisztert, Ivan Miklost a Euromoney magazin októberben 2004 pénzügyminisztere címmel tüntette ki.

A határozottan vállalkozásbarát adópolitika mellett a radikális szociális reform is kivívta magának a nemzetközi elismerést. A munkanélküliségi-juttatások és más szociális juttatások drasztikus csökkentése mellett egy időben vezették be a munkába állítást szorgalmazó aktiválási prémiumot. A liberális gazdaságpolitikát valló szociális ügyekért felelős miniszter Ludovit Kanik szerint a rendszer az állami segítség várása helyett munkavállalásra ösztönöz.

A szlovák munkaerőt magasan képzettnek tartják, olyan dolgozóknak, akik viszonylag alacsony bérért hajlandóak dolgozni, keveset akadékoskodnak, és szinte soha nem sztrájkolnak. 2004 január elseje óta ehhez jön még a 19 százalékos egységes személyi jövedelemadó és társasági adó is. Az osztalék egyáltalán nem adózik.

Az ország különösen az autóipar érdeklődését keltette fel. A Volkswagen már a kilencvenes évek elején felépítette Pozsonyban egyik legsikeresebb üzemét. 2006-ban a Peugeot PSA kezdi meg a gyártást a Pozsonytól 50 kilométerre fekvő Trnavában, a Kia pedig az észak-szlovákiai Zsolnán. A mindössze 5,4 milliós lakosú ország ezzel a világ ötödik legnagyobb autógyártó nemzetévé rukkol elő, és egy főre eső autógyártásával egyenesen az első helyet szerzi meg magának.

Az autógyártókat az autóipari beszállító vállalatok serege követi. December elején a Ford-Getrag például 300 millió eurós beruházással egy hajtásláncgyártó üzem építését jelentette be Kelet-Szlovákiában.

Szlovákia más ipari ágazatok számára is kedvező feltételeket kínál. A U.S. Steel acélipari konszern öt évvel ezelőtt vásárolta meg a kassai acélművet, ahonnan az európai piacot látja el termékeivel. A luxemburgi Arcelor acélipari konszern pedig alig néhány kilométerre Pozsonytól északra létesít magának telephelyet. Termelésük egy részét Szlovákiába kívánja telepíteni a Continental és a Pirelli abroncsgyár is. A Samsung elektronikai konszern pedig nagy léptékben bővíti tovább már meglévő termelési kapacitását.

Szlovákia azonban nem csupán egyszerű bedolgozói és beszállítói, összeszerelő tevékenységeknek ad otthont, hanem egyre fejlettebb szolgáltatási centrumként is elismerést vívott már ki magának főként a pénzügyi szolgáltató intézmények, valamint a számítástechnikai vállalatok körében. Az amerikai Dell például a német nyelvterület ügyfélszolgálati központját telepítette Szlovákiába, ahol jelenleg 400 alkalmazottat foglalkoztat. Az idén hozta létre nemzetközi ügyfélszolgálati centrumát a Hewlett-Packard is.

Az idén várható ötszázalékos gazdasági növekedésből és a közép-európai tigrisként kivívott rangból azonban nem minden szlovák polgár profitál. A regionális különbségek minden uniós és kormányzati forrásból érkező támogatás és intézkedés ellenére is még mindig meglehetősen nagyok. A 15 százalékos munkanélküliségi ráta Európában a legmagasabbak közé tartozik. Az idősek és képzetlenek nem látnak maguk előtt perspektívát. A népesség nyolc százalékát kitevő roma kisebbség a harmadik világra emlékeztető nyomornegyedekben él katasztrofális körülmények között.