Februártól indul a Fészekrakó Program, amelynek keretében változik a lakástámogatási rendszer több eleme. Emelkedik például a szocpol, vagyis a gyermekek után igényelhető lakásépítési kedvezmény, amit 30 év alattiak vehetnek igénybe. Úgynevezett félszocpol is igényelhető lesz, ezt használt lakás vásárlására kérhetik 35 év alatti gyermeket nevelő házaspárok, élettársak, illetve gyermeküket egyedül nevelők.

A program, amely a szociálpolitikai támogatás (szocpol) emelésén túl az állami kezességvállalási lehetőséget és a lakbértámogatási programot foglalja magában, mintegy 80-90 ezer családnak, 300 ezer embernek jelenthet azonnali megoldást lakásproblémájára - mondta Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.

A lehetőséget 30 év alatti párok, házaspárok, gyermeket egyedül nevelők vehetik igénybe - ha lakással nem rendelkeznek. Az állami kezességvállalás célja, hogy azoknak segítsenek, akik kis önerővel rendelkeznek, a hitelező bankok számára nem tudnak elegendő megtakarítást felmutatni, de képesek a hitel törlesztésére - mondta a miniszter.

A szocpol összege egy gyermek után a jelenlegi 800 ezer forintról 900 ezerre, két gyermek után 2 millióról 2,4 millióra, három gyermek esetében 3,2-ről 3,8 millióra, míg négy gyermek után 4-ről 4,6 millió forintra emelkedik. A teljes program értéke 30 milliárd forint, ebből a szocpol emelés 6,5 milliárd forint, a félszocpol bővítése 8,8 milliárd forintos költségvetési terhet jelent. Ezenkívül a panelfelújítási programra további 8 milliárd forintot szánnak, amiből 27 ezer lakás felújítása oldható meg.

Használt lakás vásárlásánál a fővárosban 12, vidéken 8 millió forintig, új lakás esetében Budapesten 15, vidéken 12 millió forintig igényelhető az állami kezességvállalás, amelyhez a legkedvezőbb kamatozású forint- vagy devizahitel társul. A tervek szerint az állami kezességgel megvásárolt lakások értékesítését 10 évig korlátoznák.

A félszocpolt használt lakás vásárlására igényelhetik 35 év alatti gyermeket nevelő házaspárok, élettársak, illetve gyermeküket egyedül nevelők. A kedvezmény nem lehet nagyobb a vételár 80 százalékánál, egy gyermek után 450 ezer, kettő után 1,2 millió, három gyermek esetében 1,9 millió, míg négy gyermeknél 2,3 millió forint.

A lakbértámogatási programmal az állam a gyermeket nevelő rászoruló családokat kívánják támogatni, mondta Kolber István. A támogatás mértéke a lakbér 30 százaléka, de legfeljebb havi hétezer forint lehet, amit az önkormányzat ugyanennyivel egészíthet ki. A lakást nem csak az önkormányzattól, de magánszemélyektől is bérelhetik a támogatást igénylők. Az eddig csak a köztisztviselőknek járó állami kezességvállalást a jövőben kiterjesztik minden közalkalmazottra, mondta a miniszter. Így a mintegy 600 ezer közalkalmazott a korábbinál kedvezőbb feltételekkel juthat hitelhez - tette hozzá.