Segítő és pusztító turizmus

A Délkelet-Ázsiában december 26-án pusztító cunami kapcsán ismét felerősödtek azok a viták, amelyek a fenntartható fejlődés lehetőségeiről és feladatairól szólnak. A szökőár által érintett térségek közül leginkább a fejlődő országok - közülük is elsősorban az ún. apró szigetek fejlődő államai (SIDS - Small Island Development States) - számíthatnak hosszan tartó negatív gazdasági hatásokra, de a térség fejlettebb gazdaságai is - India, Thaiföld - komoly erőpróbák elé néznek. Ezekben az államokban létkérdés a fenntartható fejlődéshez szükséges társadalmi, gazdasági és szociális reformok véghezvitele.

Az Ázsiában pusztító szökőár a hatalmas emberi veszteségen túl jelentős gazdasági és környezeti károkat is okozott, ezeken keresztül pedig az itt élők szociális és egészségügyi helyzetére is jelentősen kihat. Az érintett területeken a becslések szerint 1 millió munkahely szűnt meg, az emberek többségének megélhetését biztosító termőföldek nagy része használhatatlanná vált, szállodák, üzemek semmisültek meg, és veszélybe került a partok menti halászat is.

A katasztrófa közvetlen hatásait ugyan már felmérhetjük, a hosszú távú következményeket egyelőre csak megbecsülni lehet, szakemberek szerint azonban annyi már most látszik, hogy a pusztítás aránya lényegesen csökkenthető lett volna, ha az ember tevékenységének köszönhetően nem borult volna fel a partok menti törékeny ökoszisztéma.

A természeti katasztrófa leginkább az apró szigeteket, a SIDS-államokat sújtja hosszú távon. Ezek az országok egészen speciális helyzetben vannak a fenntartható fejlődés szempontjából, amely nem jelent mást, mint hogy a meglévő természeti forrásokat ne használjuk fel annál gyorsabban, mint ahogy azokat a természet önmagától pótolja. A szigetek relatíve kis népessége, a természeti erőforrások hiánya, a távoli földrajzi elhelyezkedés, a természeti csapásoktól való fokozott veszélyeztetettség, a nemzetközi kereskedelemtől való függés mind-mind gátjai a fejlődésnek - derül ki a Sustainable Development International tanulmányából.

Ezek az országok helyzetüknél fogva képtelenek a méretgazdaságosság elérésére, elsősorban a magas szállítási és kommunikációs költségek miatt, illetve az infrastruktúra és a helyi igazgatás kiépítésének nehézségei miatt. Az SIDS-országokat földrajzi elhelyezkedésük szerint három kategóriába sorolják, a Csendes-óceáni szigetekre, az Indiai- és Atlanti-óceán, illetve a Földközi- és a Dél-kínai tenger szigeteire (AIMS), valamint a karibi szigetvilág országaira.

A szigetországok többsége egykor fejlett nagyhatalmak gyarmataiként működött, és évszázadokon keresztül az itt élők fő megélhetési forrása a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a halászat volt. A szigeteken készülő speciális termékek eladásával szoros kereskedelmi kapcsolatokat alakítottak ki a gyarmattartó országokkal. A szigetországok függetlenné válása után ezek a kereskedelmi kapcsolatok megmaradtak és egyre inkább kizárólagossá váltak, amiből mindkét félnek jelentős gazdasági előnye származott, hiszen az anyaország biztos felvevőpiacot jelentett a szigetországoknak, a gyarmattartók pedig olcsón jutottak hozzá a szükséges árukhoz.

A helyzet 1994-ben drasztikusan megváltozott, amikor a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) kialakította a "méltányos kereskedelem" szabályait, amelyek megtiltottak minden ehhez hasonló kereskedelmi monopóliumot. Az új szabályozások ugyan lehetővé tették az SIDS-országok számára, hogy más piacokon is kereskedjenek, a termékek minősége és árszínvonala ugyanakkor ettől kezdve erős versenyhelyzetbe került. Az érintett államok első ízben kényszerültek versenyre a termelés, az árak és a kereskedelmi szigorítások területén.

Az új szabályozásokkal az SIDS országok gazdasága rövid időn belül súlyos veszélybe került, a korábbi biztonság megszűnt, mivel a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló természeti források és az alacsony kapacitások miatt az országok ipara és mezőgazdasága alulmaradt a fejlettebb országok hatalmas gazdaságaival szemben. A kialakult állapotokat nehezítette, hogy a szigetállamok kis méretük és a rendelkezésre álló kevés erőforrásuk miatt nem tudtak erős ipart létrehozni, az előállított termékek szállítási költségei ráadásul nagyon magasak, mivel kizárólag a vízi szállítás jöhet szóba. Ez pedig olyan tényező, ami automatikusan emeli az árakat, és amivel a szárazföldön működő gyártóknak nem kell számolniuk. Ha az SIDS-országok versenyre akarnak kelni szárazföldi konkurenseikkel, egyetlen megoldás kínálkozik: el kell fogadniuk egy jóval alacsonyabb profitrést.

Az SIDS-országok ipari és mezőgazdasági termelési kapacitásait erősen befolyásolják az alábbiakban részletesen is kifejtendő környezeti tényezők: a korlátozott földterület, az édesvíz és a természeti erőforrások, illetve a képzett szakemberek hiánya. Ezek nélkül csak az ökoszisztéma helyreállíthatatlan megkárosításával lenne növelhető a termelés. Az SIDS-országoknak szinte egyetlen lehetőségük maradt a gazdasági csőd elkerülésére, a turizmus.