MNB: Nem sérült a jegybank függetlensége

2005.02.03. 16:17

A jegybank szerint nem sérült az intézmény függetlensége azáltal, hogy fideszes képviselők kérésére információt szolgáltatott a jegybanktörvény módosításával kapcsolatban. A jegybank ezt Draskovics Tibor levelére reagálva közölte.

A jegybank függetlenségét egy felvilágosítás megadásával nem lehet megsérteni, de úgy, hogy a kormányzat négy főt beültet a Monetáris Tanácsba, azzal igen - mondta Missura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője. A szóvivő szerint az MNB nem a Fidesznek mint pártnak adott felvilágosítást, hanem országgyűlési képviselőknek, és az információnyújtást a képviselők jogállásáról szóló törvény írja elő.

Az MNB szóvivője Draskovics Tibor pénzügyminiszternek Járai Zsigmond jegybankelnökhöz címzett levelére reagált. Draskovics Tibor az állam képviseletében levelet írt Járai Zsigmondnak, amelyben tájékoztatást kért a jegybank elnökétől: igaz-e, hogy közreműködött annak a beadványnak az összeállításában, amelyet a Fidesz az Alkotmánybírósághoz intézett a Monetáris Tanács tagjainak megváltozott kinevezési rendje miatt.

A pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban egy csütörtök reggeli tévéműsorban elmondta: bízik benne, hogy félreértésről van szó. Hozzátette: ha felvetődik a lehetősége annak, hogy a jegybank függetlenségét sérelem érte, az elnöknek utána kell néznie és erre kérte a felügyelőbizottságot is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK