Évente 15 százalékkal lett olcsóbb a mobilhívás

Vágólapra másolva!
A verseny miatt a mobil távközlési szolgáltatás nettó átlagos ára 2002 és 2005 között, az idei előrejelzést is figyelembe véve évente 14,7 százalékkal, míg a vezetékesé 3,8 százalékkal csökken - mondta Kovács Kálmán informatikai miniszter.
Vágólapra másolva!

A készenléti szervezetek kommunikációját megkönnyítő egységes digitális rádiótávközlési rendszer pályázati kiírása elkészült, és hamarosan megjelenik. A kiépítés során 20-21 jelenlegi rendszert kell egységesíteni, s ez a munka kormánybiztos kijelölését teszi szükségessé - közölte a miniszter az Országgyűlés informatikai és távközlési bizottsága előtt.