3 ezer ukrán cég újraállamosítását tervezik

Vágólapra másolva!
Ukrajna az elmúlt évek privatizációjának teljes felülvizsgálatára készül. Viktor Juscsenko elnök korábban még korlátozott számú céget említett, Julia Tyimosenko miniszterelnök szerdán ugyanakkor azt közölte, hogy mintegy 3 ezer cég újraállamosítását tervezik - írja a BBC News Online.
Vágólapra másolva!
Fotó:EPA
Fotó:EPA

Az új ukrán vezetés szerint a privatizációk idején sok vállalat az előző kormányhoz közeli vállalkozókhoz került irreálisan alacsony áron. 1992 óta mintegy 90 ezer céget magánosítottak Ukrajnában az egészen apró üzletektől a hatalmas nagyvállalatokig.

Az ország újonnan megválasztott miniszterelnöke, Julia Tyimosenko bejelentette, hogy az ügyészek összeállítottak egy 3 ezer céget tartalmazó listát, amelyek privatizációját felül kívánják vizsgálni. Visszajuttatjuk az államnak azokat a vállalatokat, amelyek illegálisan kerültek magánkézbe - mondta a miniszterelnök. Egy nappal korábban Viktor Juscsenko elnök 30-40 ellenőrzendő nagyvállalatról tett említést, és elmondta, hogy a lista korlátozott lesz, és utólag sem fogják bővíteni.

Egy korlátlan számú céget tartalmazó lista tovább rombolhatná a külföldi befektetők amúgy is törékeny bizalmát Ukrajna iránt - véli az Economist Intelligence Unit szakértője. 2004-ben az Ukrajnába érkező külföldi működő tőke egy főre vetített összege 40 dollár volt, amely a legalacsonyabb a volt szovjet tagállamok között. Az ukrán kormánynak ezért kínosan ügyelnie kell arra, hogy a magánosítások felülvizsgálata ne tűnjön hasonlónak az Oroszországban zajló, sokak által teljes újraállamosításként felfogható intézkedéssorozathoz.

A privatizációs felülvizsgálat első számú célpontja a Krivorizstal acélgyártó vállalat, amelyet annak ellenére 800 millió dollárért adtak el egy Vlagyimir Kucsma ex-elnök veje által fémjelzett konzorciumnak, hogy külföldi befektetők jóval nagyobb összeget ajánlottak. A cég egyébként a világ egyik legnyereségesebb acélipari vállalkozása.

Juscsenko egy kijevi üzleti konferencián elmondta, hogy a Krivorizstalt egyszerűen ellopták, és mindenképpen visszajuttatják az államnak, bármennyibe kerüljön is. A cégért korábban bejelentkező holland vállalat üdvözölte, hogy a Krivorizstal talán újból a piacra kerül. Egyes becslések szerint egyébként a cég újraértékesítése akár háromszoros áron is megtörténhet.

A Juscsenko által bejelentett ellenőrzések várhatóan korábbi ellenfele, Vlagyimir Janukovics kelet-ukrajnai ipari érdekeltségeit is érintik majd - írja a BBC News Online.