A várt mértékben csökkent az alapkamat

2005.03.29. 14:05

A Monetáris Tanács kedden - a piaci várakozásoknak megfelelően - március 30-i hatállyal 8,25 százalékról 50 bázisponttal, 7,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat. A tanácsban ma először már a 4 új tag is szavazott.

Az MNB inflációs céljait támogatja a stabil forintárfolyam, a piaci verseny erősödése, valamint költségoldalról a bérinfláció mérséklődése, keresleti oldalról pedig a fogyasztási dinamika lassulása. A Monetáris Tanács megítélése szerint az inflációs kilátások szempontjából alapvetően kedvező folyamatok lehetőséget biztosítanak a monetáris kondíciók lazítására - áll a jegybank közleményében.

A testület felhívta a figyelmet arra, hogy az inflációs kilátások értékelésekor az alapvetően kedvező hazai folyamatok mellett figyelembe kell venni az olajárak rövid távú alakulásában rejlő kockázatokat is. A magyar gazdaságban - hasonlóan az eurózónához - az elmúlt hónapokban az olajárak emelkedésének inflációs hatását tompította a dollár gyengülése, ugyanakkor az idén növekedhet az olajárak alakulásából fakadó inflációs kockázat.

A közlemény szerint a Monetáris Tanács nem hagyta figyelmen kívül, hogy az elmúlt hetekben a javuló inflációs adatok ellenére sem vált számottevően kedvezőbbé a magyar gazdaság hosszabb távú kockázati megítélése. A továbbra is fennálló egyensúlyi kockázatok miatt a tanács rendkívül fontosnak tartja, hogy a stabilitási paktum reformja ne vezessen a konvergencia programban vállaltnál lazább fiskális politikához - áll az MNB közleményében.

A csökkentés már beépült az árfolyamokba

A keddi döntés megfelelt az elemzői és a piaci várakozásoknak, az az árfolyamokba már korábban beépült - mondták az [origo]-nak a Takarékbank elemzői. A forint- és a kamatpiacon nem várható különösebb hatás, ugyanis jelenleg a regionális tőkeáramlás iránya befolyásolja a piacokat, ami az amerikai kamatvárakozásokkal függ össze.

A mai kamatdöntéssel együtt a Magyar Nemzeti Bank idén összesen már 175 bázispontos kamatcsökkentésről határozott, azaz folytatódott a tavaly októberben megindult vágási sorozat. Februárban a piaci várakozásoknál nagyobb, 75 bázispontos csökkentésről döntött a Monetáris Tanács.

Rekordmagasságban a kéthetes jegybanki betét összege

Hatalmasra duzzadt a bankok MNB-nél elhelyezett kéthetes betétének állománya. A bankok a jegybank honlapján közölt adatok szerint 630,75 milliárd forintot helyeztek el kedden a Magyar Nemzeti Bank kéthetes betétjében, csaknem 100 milliárd forinttal többet a lejáró 529,15 milliárd forintnál. Ezzel a kéthetes jegybanki betét állománya szerdától 1021,95 milliárd forintos rekordösszeget ér el. A keddi betételhelyezésben szinte a teljes bankrendszer, 33 bank részt vett, míg általában 15-20 bank szokott kéthetes betétet elhelyezni az MNB-ben.

A kereskedők magyarázata szerint a bankok azért döntöttek a nagy összegű betételhelyezés mellett, mert a kedden elhelyezett összeg után még a jelenleg érvényes 8,25 százalékos jegybanki kamattal számolhattak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK