EKB: az olajár veszélyezteti a növekedést

Vágólapra másolva!
Az olaj magas ára kockázatot jelent a gazdasági növekedés és az infláció szempontjából, jóllehet ebben a pillanatban még nem tapasztalható általános árnyomás az euróövezetben, írták az Európai Központi Bank (EKB) elemzői a bank csütörtökön megjelent havi kitekintésében.
Vágólapra másolva!

Az EKB megismételte, hogy a legfrissebb gazdasági adatok vegyes képet rajzolnak, és a fellendülés nem gyorsul. Ugyanezzel indokolta a bank a hónap elején, hogy továbbra is változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási kamatminimumát, amely 2003. június óta 2 százalék.

A bank szerint a növekedést támogatja a világgazdasági növekedés szilárdsága, a kedvező finanszírozási helyzet az euróövezeti beruházások számára, a vállalatok javuló profitja és a javuló hatékonyság. Ugyanakkor a tartósan magas olajár kockázatot jelent a növekedés számára, tették hozzá.

Az infláció várhatóan valamivel 2 százalék fölött marad tizenkét hónapra számolva az euróövezet átlagában, függően az olaj árának alakulásától. Másodlagos inflációs nyomás felépülésének egyelőre nincs különösebben látható jele, annál is kevésbé, mert a bérnövekedés az utóbbi időben korlátozott, írták a bank elemzői.

Középtávon mindenesetre megmaradnak az árstabilitás kockázatai, ezért továbbra is nagy "éberségre" van szükség: a legfontosabb, hogy az olaj ára ne vezessen másodlagos hatásokhoz a bérekben és az árakban, írták.