Elérhető a 2009-es euró is

Vágólapra másolva!
Az európai fiskális egyezmény módosításával elérhető, hogy a tervezettnél egy évvel előbb, 2009-ben csatlakozhassanak a visegrádi négyek az eurózónához - véli a Világbank. Jelentésében a magyar költségvetési folyamatokkal kapcsolatban vannak leginkább kedvezőtlen észrevételei - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A stabilitási és növekedési paktum lazítása a visegrádi négyek számára lehetővé teszi, hogy 2007-re teljesítsék az euró bevezetésének követelményét, így 2009-ben csatlakozhatnának a Gazdasági és Monetáris Unióhoz - áll a Világbank legfrissebb jelentésében, amelyben a tavaly csatlakozott nyolc kelet-közép-európai ország első negyedévi folyamatait elemzi.

A nyugdíjreform költségeinek elszámolhatósága ugyanis azt eredményezi, hogy a költségvetési hiány - a konvergenciaprogram betartásával - két év múlva 3 százalék alatt lesz. A kiadvány zárójelben megjegyzi, Magyarország még nem módosította 2010-es céldátumát. (Draskovics Tibor korábban úgy nyilatkozott: "nem időszerű" a kérdés).

A magyar fiskális folyamatokról a Világbank úgy véli, az elcsúszás veszélye megmaradt, pedig a kormány EU-ajánlásra növelte a költségvetési tartalékot. A legtöbb térségbeli országnak a büdzsé területén elért eredményei a tervezettnél jobban alakultak, a kivétel Magyarország.

A stabilitási és növekedési paktum reformjáról a nemzetközi szervezet szakemberei nincsenek túl jó véleménnyel. A lazítás csökkenti az euróaspiránsok reformkedvét, amely némely országban már amúgy is kicsi a közelgő választások miatt.

Hasonlóan a szerdán megjelent IMF-jelentéshez, a Világbank kiadványa is lassulást jósol a régióbeli országoknak a 2004-es fellendülés után. Ám a növekedés a korábbinál sokkal inkább összhangban lesz a belső kereslettel, vagyis a GDP-bővülés szerkezete javulni fog, írja a Világgazdaság.