Újabb perek a tokaji névvitában

Vágólapra másolva!
Mindent megpróbálnak az olaszok, hogy 2007 márciusa után is "tocai"-ként címkézhessék egyes boraikat. Ezért három új pert indítottak az Európai Bíróság előtt - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Újabb három pert indítottak az olaszok az Európai Közösségek Bírósága előtt, ahol Magyarország is érdekelt. Mindeközben még folyik ugyanott egy régebbi - úgynevezett előzetes döntéshozatali - eljárás, amelyben Magyarország megtette észrevételeit.

A korábbi esetben az olasz Friuli Venezia Giulia régió, valamit egyes bortermelők fordultak Lazio tartomány bíróságához. Azt kérték, hogy semmisítsen meg egy olasz miniszteri rendeletet, mely a 2002-es - többek között egyes olasz borok "tocai" elnevezését 2007 áprilisától tiltó - közösségi borrendelet végrehajtására született. Az olasz bíróság előzetes döntést kért az Európai Bíróságtól (EB), hogy érvényes-e a tiltás. Az EB főtanácsnokának véleménye szerint csak a magyar "Tokaji" minősíthető földrajzi megjelölésnek, így jogszerű a 2007-től élő tilalom. Ettől kezdve tehát Olaszország már nem címkézheti "tocai"-ként egyes borait. A vélemény nem kötelezi ugyan az EB-t, de befolyásolhatja a testületet.

Tavaly decemberben azonban Friuli tartomány, az olasz bortermelők és az olasz állam külön-külön indítottak pereket az EB elsőfokú bírósága előtt. Keresetükben a többek között a 2007-es tilalom érvényességét kérdőjelezik meg. Ebben az ügyekben az Európai Bizottságot perelik mint a 2002-es közösségi borrendeletet megalkotóját. Magyarország az ügyben a bizottság mellett beavatkozóként vesz rész. A magyar kormány beadványa a napokban készül el. Hazánk azt az álláspontot képviseli, hogy a kifogásolt passzusok érvényes rendelkezései a közösségi jognak.