Bemutatták az új lejbankjegyeket

Vágólapra másolva!
A Román Nemzeti Bank bemutatta a július 1-jétől forgalomba kerülő bankjegyeket. Az erős lej bevezetése nyomán hat bankjegy, valamint négy érme kerül forgalomba.
Vágólapra másolva!

A Romániában év közepén bevezetésre kerülő új, úgynevezett "kemény lej" nem gerjeszti az inflációt, és két éven belül a lej konvertibilissé válik, Mugur Isarescu, a román jegybank elnöke szerint. Az új lej bevezetése - amelynek a keretében négy nullát leírnak a valuta végéről - 22 hónapig tart. Első lépésként már keddtől törvény kötelezi a kiskereskedőket arra, hogy az árakat régi és új lejben is feltüntessék. Július 1-jén kerül forgalomba az új lejbankjegy, amely a régivel párhuzamosan 2007. január 1-ig lesz forgalomban, addig a napig, amikor román remények szerint az ország csatlakozik az EU-hoz.

A bankjegyek értéke: 5 lej, 10 lej, 50 lej, 100 lej és 500 lej. Az erős lej váltópénze az 1 bani, 5, 10 és 50 bani, ezek érme formájában jelennek meg. A régi és az új pénz 2006 végéig párhuzamosan forgalomban lesz. A Nemzeti Bank országos tájékoztató kampányba kezdett az új lej bevezetése kapcsán.