A diósgyőri vár van az új MNB-emlékérmén

2005.04.26. 13:32

A Magyar Várak sorozat részeként a diósgyőri várról bocsátott ki 5000 forint névértékű ezüst emlékérmét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte a pénzintézet szóvivője a miskolci ünnepségen, kedden.

A Magyar Nemzeti Bank tavaly indított tematikus sorozata idén a diósgyőri várat bemutató emlékpénzzel bővült: színezüstből készült, súlya csaknem 32 gramm, átmérője közel 40 milliméter; előlapján egy középkori lovag, hátlapján pedig maga a vár látható - mondta Misura Gábor.

A sorozat első érméje a visegrádi várat ábrázolja, másodikként a monumentális, négytornyú építményt választották. Az ötezer forint névértékű emlékéremből összesen nyolcezer darabot készítettek, ennek felét különleges, úgynevezett tükörfényezett technológiával.

A királynék várának története több száz évre nyúlik vissza, meghatározó szerepet játszott a középkori Magyarország diplomáciai életében, mondta Kovácsné Ládi Katalin, az Ady Endre Kulturális és Szabadidőközpont vezetője. Nagy Lajos és Mátyás király uralkodását követően azonban a várat elhanyagolták, 1775-ben már csak romként említették, tette hozzá. A vár feltárását 1926-ban kezdeményezték, a közönség számára pedig 1973-ban nyitotta meg kapuit.

1998-ban indultak el azok a nagyszabású rekonstrukciós munkák, amelyeknek köszönhetően a diósgyőri vár szinte régi fényében tündököl, és az MNB által kibocsátott emlékérme is ezt a maradandó értéket jelképezi - mondta Kovácsné Ládi Katalin. Az ezüst emlékpénz a kibocsátást követően megvásárolható a helyszínen a várban, Budapesten a Magyar Pénzverő Rt. székhelyén, valamint az MNB látogatóközpontjában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK