Ismét rekordárfolyamon zárt a Mol

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,99 pontos csökkenéssel 17 064,91 ponton zárt ugyan kedden, a Mol részvényeinek árfolyama azonban a hétfői csúcs után ismét rekordárfolyamon fejezte be a kereskedést.
Vágólapra másolva!

A BUX keddi zárása a hétfői záró értékhez képest 0,34 százalékos gyengülés. A tőzsdei forgalom megközelítette a 14 milliárd forintot, a Mol és a Matáv árfolyamán kívül a többi vezető részvény árfolyama esett. Szerencsés, akinek Mol-részvény van a birtokában - mondta Balázs Bertold, a Buda-Cash Brókerház Rt. üzletkötője, aki szerdán további emelkedést vár a papírtól, ha a közgyűlésen megszavazzák a névérték leszállítását. Az üzletkötő szerint az is jól látszik, hogy van pénz a régióban, egy-egy céghírre reagálva a korábban kivont tőke gyorsan visszaáramolhat a Budapesti Értéktőzsdére.

A Mol árfolyama a nap folyamán elérte a történelmi csúcsnak számító 17 230 forintot. Záráskor az olajipari cég papírjaiért 17 150 forintot adtak. A cég részvényeivel mintegy 7,5 milliárd forint értékben kereskedtek, záráskor a papír árfolyama 150 forinttal volt magasabb, mint hétfőn.

A Matáv papírjainak árfolyama 1,4 milliárd forintos forgalomban 5 forinttal 832 forintra erősödött. Az OTP papírjaival záráskor 6350 forinton kereskedtek, 124 forinttal alacsonyabban, mint hétfőn. A részvények forgalma 3 milliárd forintot tett ki. A Richter papírjai iránt lanyha, 505 millió forintos volt a kereslet, az árfolyam 100 forinttal 25 100 forintra esett.