A vártnál jobban vágott kamatot a lengyel jegybank

Vágólapra másolva!
A lengyel jegybank a vártnál nagyobb mértékben, fél százalékponttal csökkentette irányadó kamatát, 5,50 százalékra. A csökkentést a mérséklődő infláció tette lehetővé és a gazdasági növekedési ütem lassulása indokolta.
Vágólapra másolva!

A lengyel monetáris tanács pénzpolitikája irányultságát egyúttal a csökkentésről semlegesre módosította. A gazdasági lassulásra intő adatok, együtt a mérséklődő infláció számaival, már valószínűsítették a kamatcsökkentést az elemzők számára. Lengyelországban az infláció márciusban, tizenkét hónapra számolva, 3,4 százalékra lassult a februári 3,6 százalékról és a januári 4,0 százalékról.

A lengyel központi bankban nem tartják lehetetlennek, hogy a tizenkét havi infláció idén decemberre, tovább csökkenve, eléri a bank 2,5 százalékos célszámát. A jegybank kormányzója szerint azonban az áremelkedés üteme, bár fontos eleme a pénzügypolitikának, nem az egyetlen tényező a döntésekben.

A Lengyel Nemzeti Bank megelőző, március végi kamatértekezletén már csökkentett fél százalékponttal irányadó kamatán, a minimális pénzpiaci beavatkozási rátán, 6,00 százalékra, miután korábban maga is jelezte, hogy érik az enyhítés az addigi, átmenetileg szigorításra hajló pénzügypolitikájában. A központi bank a legutóbbi csökkentési ciklust 2002-ben kezdte, 19 százalékos csúcsról indulva.