A vártnak megfelelő kamatemelés az USA-ban

Vágólapra másolva!
Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi bankrendszer, a Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottsága, az amerikai alapkamat 25 bázispontos emeléséről döntött kedden. Ezzel az irányadó kamat az USA-ban 3 százalékra nőtt.
Vágólapra másolva!

A Fed úgy ítéli meg, hogy az amerikai infláció mérsékelt marad, a gazdaság kellő ösztönzést kaphat egy kimérten haladó, mértékletes emeléseket engedő kamatpolitikával, azaz marad a kis lépések politikája a kamatok terén.

A lépés várható volt, bár a kamatdöntést követően a New York-i tőzsde fő részvényindexe azonnal 14 pontot esett, de ezt perceken belül néhány pontnyi veszteségre korrigálta. A döntést követően a dollár erősödött, a döntés előtt egy euró 1,2891 dollár volt, nem sokkal a kamatdöntés után 1,2859-re változott a jegyzése New Yorkban.

Elemzők egyöntetű véleménye szerint is 0,25 százalékpontos emelés volt várható a Fedtől, amivel az irányadó amerikai alapkamat 3 százalékra nőtt. Az emelést az elemzők szerint az indokolta, hogy az Egyesült Államokban az infláció némileg gyorsult, a gazdasági növekedés kevéssel lassult.

Az energia- és élelmiszerárak nélkül számolt infláció az év első negyedében éves szinten 2,2 százalékosra gyorsult, az amerikai GDP-növekedés éves üteme az idei év első negyedében a tavalyi utolsó évnegyed 3,8 százaléka után 3,1 százalékos volt.