12 millióan dolgoznak kényszermunkásként világszerte

2005.05.12. 11:46

Legalább 12 millió ember dolgozik kényszermunkásként világszerte az ILO, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kényszermunkáról szóló jelentése szerint, ötödük pedig az emberkereskedelem áldozata is egyben. Az ILO főigazgatója, Juan Somavia társadalmi bűnnek nevezte a kényszermunkát, amelynek nincs helye a modern világban.

A Globális összefogás a kényszermunka ellen - című jelentés szerint közel 10 millió embert zsákmányolnak ki kényszermunkában a magánszektorban. Mindebből feltehetőleg 2,4 millióan egyben az emberkereskedelem áldozatai is. A jelentés közzéteszi az első becslést is az emberkereskedelemből származó haszonról: 32 milliárd dollár évente, vagyis 13 000 dollár haszon származik minden egyes kényszermunkás kizsákmányolásából.

A kényszermunka a globalizáció árnyoldalát képviseli, megfosztja az embereket alapvető jogaiktól és méltóságuktól - véli Somavia. Ahhoz, hogy megvalósítsuk az igazságos globalizáció és a méltányos munkát mindenkinek célkitűzéseit, elengedhetetlen, hogy eltöröljük a kényszermunkát - tette hozzá.

A kiadvány aláhúzza, hogy a kényszermunka világméretű probléma, amely minden régióban és mindenfajta gazdaságban jelen van. 9,5 millió kényszermunkás dolgozik Ázsiában, ahol a legsúlyosabb a helyzet, 1,3 millióan Latin-Amerikában, illetve a karib térségben, 660 ezren a szubszaharai Afrikában, 260 ezren a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, 360 ezren a fejlett ipari országokban, 210 ezren pedig az átmeneti gazdaságokban estek a kényszermunka áldozataivá.

Olyan ágazatokban, mint a mezőgazdaság, az építőipar, a téglagyártás vagy a törvénytelenül működtetett feldolgozóipari cégek egyaránt foglalkoztatnak nő-illetve férfi kényszermunkásokat. A kényszerítésen alapuló kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolás áldozatai azonban túlnyomórészt nők és lánygyermekek. Ráadásul a 18 év alatti gyermekek fokozottan veszélyeztetettek, a kényszermunka összes áldozatának 40-50 százalékát teszik ki.

A kényszermunkások mintegy egyötöde egyben az emberkereskedelem áldozata is, vannak azonban fontos regionális különbségek. Ázsiában, Latin-Amerikában és a szubszaharai Afrikában az emberkereskedelemmel összefüggésben kényszermunkássá vált emberek száma kevesebb, mint 20 százalékát teszi ki az összes kényszermunkás számának. A fejlett, az átmeneti, a közel-keleti, valamint az észak-afrikai országokban ez az arány több mint 75 százalék.

A kényszermunka még most is leginkább a fejlődő országokban található meg, ahol a régi rabszolgaság új formákban jelenik meg, pl. a feketegazdaságban. A kölcsöntartozás fejében történő kényszermunka gyakran sújtja a kisebbségeket, köztük bennszülötteket, akik régóta áldozatai a munkaerőpiaci diszkriminációnak, amely a szegénység ördögi körébe zárja őket, s ahonnan egyre nehezebb kiszakadniuk. Sok áldozat dolgozik távoli, elzárt helyeken, ahová a munkaügyi ellenőrök nehezen jutnak el.

A jelentés új megvilágításba helyezi a migráns munkavállalókat érintő kényszermunkát, amely főleg az illegális bevándorlókat sújtja gazdag és szegény célországokban egyaránt. Az olyan munkaerőpiaci helyzeteket is elemzi a jelentés, ahol a kényszermunka kialakulhat: például ott, ahol nem megfelelő a munkaerőközvetítő cégek és az alvállalkozók kontrollja és gyenge a munkaügyi ellenőrzés.

A kényszerítés új formáinak kialakulása napjaink globalizált gazdaságában néhány kényes politikai kérdést is felvet. A versenyképesség megőrzése és a gyártási költségek csökkentése érdekében például erős a nyomás a munkaerőpiaci szabályozás liberalizálására.

Az elemzés szerint a kényszermunka eltörölhető, de csak akkor, ha a kormányok és nemzeti intézmények aktív politikát folytatnak, szigorúan betartatják a törvényeket, s erősen elkötelezettek arra, hogy megszüntessék az emberi lényekkel való ilyen bánásmódot. A kiadvány pozitív példákat is bemutat, ahol egyes országok az ILO segítségével, ahol erős törvényhozási és végrehajtási mechanizmusok kidolgozásával sikeresen harcolnak a kényszermunka ellen. Az ILO elemzésében globális összefogást sürget, amely egyesítené a kormányokat, munkáltatói és munkavállalói szervezeteket, a szegénység megszüntetésével foglalkozó nemzetközi pénzügyi szervezeteket és fejlesztési intézményeket, valamint a civil társadalmat is, ideértve a kutatói és akadémiai intézeteket is.