A hegyközségek nem egyezkednek az olaszokkal

Vágólapra másolva!
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elhatárolja magát attól a napokban nyilvánosságra került felvetéstől, miszerint Olaszország a jogerős EU bírósági döntés ellenére is - amely kizárólag Magyarországnak ítélte a tokaji név használatát - egyezkedni kíván Magyarországgal a tokaji bor névhasználatának ügyében.
Vágólapra másolva!

A múlt hét végén került nyilvánosságra: Gianni Alamanno, olasz mezőgazdasági és erdészeti miniszter Budapestre készül, hogy tárgyaljon a magyar illetékesekkel a tokaji név használatáról. Mint ismeretes: az olasz gazdák 2007 után is szeretnék használni a "Tocai" nevet.

Urbán András, a HNT főtitkára kedden közölte a távirati irodával, hogy nincs olyan új momentum az ügyben, amely alapján Magyarországnak el kellene állnia a nemzetközi megállapodásban rögzített jogaitól - amelyet a bíróság is megerősített - és bármely államot is kedvezményben kellene részesítenie ezen a területen.

A főtitkár utalt arra, hogy Olaszország évek óta próbál kibújni az ügyben korábban már kihirdetett és elfogadott jogi szabályozás és az ország által önként vállalt kötelezettség alól, amit az Európai Bíróság a közelmúltban szintén megerősített.

A főtitkár szerint bármiféle kedvezmény megadása e területen precedens értékű lenne más államok számára is, ezért a HNT határozottan azon a véleményen van, hogy Magyarország ne tegyen semmiféle engedményt termelői és a tokaji bor védelme érdekében. Urbán András elmondta: ez utóbbi álláspont képviseletére kéri fel a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa az agrárkormányzatot is.