Ismét kamatot vágott a jegybank

Vágólapra másolva!
A Monetáris Tanács a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 25 bázisponttal 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén. A döntés keddtől hatályos. A Magyar Nemzeti Bank elemzői lefelé, 3,3 százalékra módosították az idei várható GDP-növekedésre vonatkozó prognózisukat. 
Vágólapra másolva!

A testület - közleménye szerint - a kedvezőbb inflációs kilátásokat és az alappályát övező közvetett kockázatok növekedését is figyelembe véve döntött a kamatcsökkentésről.

A döntést illetően a piac megosztott volt: ugyanannyi esélyt adtak a 25 bázispontos kamatcsökkentésnek, mint a 7,5 százalékos jegybanki alapkamat fenntartásának.

A kamatváltoztatást illetően nem volt egységes a Tanács álláspontja - mondta el Járai Zsigmond a kamatvágás után. A jegybankelnök elmondása szerint egyértelmű többséget kapott a 25 bázispontos csökkentés. A vita a változatlanul hagyás és a 25 bázispontos vágás között volt, írja a portfolio.hu. A Monetáris Tanács ülésének rövidített jegyzőkönyvét június 10-én teszik közzé.

A Monetáris Tanács idén korábban négyszer mérsékelte a kamatot: januárban 50 bázisponttal 9,5 százalékról 9,0 százalékra, februárban 75 bázisponttal 8,25 százalékra, márciusban 50 bázisponttal 7,75 százalékra, áprilisban 25 bázisponttal 7,5 százalékra.

A forint nem reagált a kamatcsökkentésre. Néhány perccel a bejelentés után 252,45/70 forinton jegyezték az eurót, ami gyakorlatilag azonos volt a reggeli 252,40/50 forintos árfolyammal.

Kisebb inflációt és növekedést vár az MNB

Lefelé módosította inflációs prognózisait a jegybank. Az idei év decemberére 3,3 százalékot, jövő decemberre 3,2 százalékot vár. Az eddigi becslések 3,6, illetve 3,4 százalékról szóltak.

A Magyar Nemzeti Bank a 2005-ös GDP-növekedést 3,6-ról 3,3 százalékra csökkentette, míg a 2006-os növekedést 3,6 százalékra várja.

A kamatvágást feltehetően az MNB által csökkentett év végi és jövő év végi lefelé módosított inflációs prognózis tette lehetővé - vélik a Takarékbank elemzői. Amennyiben a körülmények nem változnak, és az inflációs pálya a várakozások szerint alakul, az év során még legalább egy 25 bázispontos mérséklés várható, mondták.

Euró kemény munkával

Járai Zsigmond szerint a viszonylag kedvező kilátások miatt a korábbinál alacsonyabb kamatszint mellett is elérhetőek az idei és jövő évre megfogalmazott inflációs célok.

A jegybankelnök hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a maginfláció kedvezően alakul és a nemzetközi folyamatokban sem következett be rosszabbodás az elmúlt időszakban. Az idei folyamatokat ítélve kockázatosnak tartotta a hazai gazdaság egyensúlytalanságát, az államháztartásban a magas finanszírozási igényt, valamint az államadósság magas szintjét.

Járai elmondta, hogy az euró 2010-es magyarországi bevezetése elvileg még teljesíthető, de ahhoz keményen kell dolgozni.